irodalmi élet Kézdivásárhelyen

Egy klasszikusnak számító meghatározás szerint az irodalom „írók és olvasók szellemi viszonya írott művek közvetítésével.” Következésképpen az irodalmi életnek mind személyi, mind intézményi feltételei vannak. A helyi egyházak és iskolák szolgáltak keretéül a szellemi értékek, a kultúra közvetítésének és művelésének. Már a 16. században működtetett iskolát a református egyház, ahonnan indult néhány 17. századbeli egyházi író és teológus, akiket számon tart az erdélyi kultúrtörténet, viszont pályájuk nem Kézdivásárhelyen teljesedett ki.

1696-tól Kantafalvába helyeződött át a →Nagy Mózes alapította római katolikus gimnázium, ahol az oktatás és nevelés mellett egy évszázadon át folyt például rendszeres iskolai színjátszás, az előadások közönsége pedig a tanulók, oktatók és szülők mellett a város polgáraiból tevődött össze (→színjátszás Kézdivásárhelyen).

1842-ben megalakult a →Kaszinó, amely a város első művelődési egyesületeként jött létre, s több mint százéves fennállása alatt irodalmi és tudományos előadásokat, emlékünnepélyeket szervezett, támogatta a műkedvelő és a hivatásos színjátszást, a zenei rendezvényeket, a városi múzeum (lásd →Kézdivásárhelyi Múzeum) létrehozását. Könyvtára gyarapítására a történelmi és politikai változások közepette is gondot fordítottak, aztán 1946-tól több intézmény, iskola, könyvtár és múzeum fogadta be a könyvállományt, a lap- és folyóiratgyűjteményt.

A polgárosodás jótékony hatásának a jele volt, hogy 1879-ben →Kézdi-Vásárhely és Vidéke címmel (és nem Kézdivásárhely és Vidéke, amint a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2. kötetében a Kézdivásárhely  magyar irodalmi élete című szócikkben olvasható!) társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap jelent meg. Ebből alakult ki, s jelent meg két éven keresztül (1880–1881) a →Székely Közlöny.

Hosszabb életű volt a →Székelyföld, amelynek első folyama 1882 és 1906 között jelent meg, és első számától közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hírlapként, 1896-tól pedig politikai, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi hírlapként határozta meg magát. Kézdivásárhely szabadelvű párti közlönye volt, bevallottan is, programcikkeiben a szabadelvű eszméket hirdette. 19 éven keresztül ifj. Dobay János/Dobay János szerkesztette, aki egészségi okokra hivatkozva  hagyta el a lapot. Őt pedig az 1901. febr. 10-i számtól az 1906. márc. 18-i számig →Vajna Károly  (kezdetben főmunkatársként, az 1901.  jún. 23. számtól az 1906. márc. 18-i számig felelős szerkesztőként), később, az 1906. április 15-i számtól a június 3-i, utolsó számig →Bíró Lajos tanárok követték mint felelős szerkesztők, a kiadó laptulajdonos ifj. Jancsó Mózes volt. A lap első folyamának tárca rovata rendszeresen közölt publicisztikát, prózai munkákat, nem ritkán verset is. A szerzők közt találni Jókait, Mikszáthot, Szabolcska Mihályt, Benedek Eleket, helybeli tanárokat (Révész Cyrill, Asbóth Viktor, Koch Sándor), papokat (→Czirmay Zoltán, →Szabó Jenő), jogászokat (→Balogh Vendel) vagy →Székelyné Incze Saroltát, aki nem egyszer Aphrodite álnéven is közölt eredeti vagy németből szabadon fordított írásokat.

A →Székelyföld új folyama 1931 és 1941 között jelent meg, és felelős szerkesztője →Földi István helybeli tanár, író és újságíró volt.  „Megváltozott időkben, de ugyanazzal a régi magyar becsülettel és tisztességgel támasztjuk fel e lapot, mert erősen érezhető hiányt kell betöltenünk, ennek a hitében, nyelvében és becsületében megnyomorgatott, gazdaságilag mesterségesen és tudatosan tönkretett, de szívós energiájú, félelmet nem ismerő, büszke és becsületes székely-magyarságnak feljajdulását, kívánságait kell világgá tovarepítenünk, rajta minden erőnkkel segítenünk, új gazdasági programmal és mindannyiunk erejének összetételével újra életképessé tennünk” – bocsátotta előre programját az alapító szerkesztő. Fontos helyet kapott a lapban a valóságfeltáró riport és szépirodalmi műfajként a novella.

A →Székely Hírlap ugyancsak politikai, közgazdasági, társadalmi és szépirodalmi lapként jelent meg 1906-tól 1924-ig. Közölt benne a korszak neves íróinak némelyike, úgymint Herczeg Ferenc, Prohászka Ottokár, id. Szemlér Ferenc.

Kézdivásárhely leghosszabb életű hírlapja a →Székely Újság volt (1904–1944), amely különösebb önmeghatározás nélkül is rendszeresen közölt szépirodalmat, mindenekelőtt a Kézdivásárhelyen 1901-től református lelkészként szolgáló, illetve a városban élő Szabó Jenőtől (verset és publicisztikát). Palugyay Zoltántól, a felvidéki festőművésztől (1898–1935), aki az 1920-as években Kézdivásárhelyen telepedett le, 1925–26-ban folytatásokban közölte a Tatárok című regényt. Ugyanitt lett segédszerkesztő a lap 1927. október 30-i számától 1930. december végéig Földi István, s közölt rendszeresen publicisztikát, riportot és elbeszéléseket. Ugyanettől a számtól a helyi Minerva nyomdában készült a lap. Mint fiatal költőt mutatta be a lap 1927. december 18-i száma Erőss Alfrédot (1909–1947), aki a Római Katolikus Főgimnázium (→Nagy Mózes Főgimnázium) tanulója volt és első kötetes szerző, a következő, december 25-i szám pedig verseket közölt tőle. A Pásztortűzben Dsida Jenő írt ismertetőt első kötetéről, kijelentve, hogy „az ifjú székely diáknak van érett és irodalmilag máris komolyan számbavehető mondanivalója.” (1927. 25–26. szám, 621. o.) Az 1930-as években novellákkal és publicisztikai írásokkal volt jelen Dávid Iván (→Dávid Antal Iván), publicisztikával  Péter János. Szintén ebben az időszakban gyakran közölte a lap fiatal felfedezettjének, Szabó Margitnak az elbeszéléseit.

A Székely Újság új folyama 1989 december 23-án indult, alapító szerkesztői között voltak →Sántha Attila és →Fekete Vince fiatal költők. A lap az 1991. március 12-i számmal szűnt meg, és kevés szépirodalmi anyagot közölt. (→Székely Újság)

Ezek a lapok adott viszonyok között első sorban a tájékoztatást tartották legfőbb feladatuknak, de emellett mint szépirodalmi művek közvetítői, írók és olvasók szellemi kapcsolatát kívánták megvalósítani. Ilyen tekintetben, vagyis az irodalmi élet működésében is fontos szerepet vállaltak a nyomdatulajdonosok és lapkiadók egészen 1944-ig, úgymint Turóczi László, Szabó Albert, ifj. Jancsó Mózes (→Molnár Emil első kötetét nyomta), →Turóczi István (Molnár Emil második kötetét nyomta), a Kézdivásárhelyi Könyvnyomda Rt. (→Szabó Jenő, →Elekes György néhány kötetét nyomta).

A két világháború közti időszakban a város irodalmi életében jelentős szerepet töltött be →Szabó Jenő költő,  →Ikafalvi Diénes Ödön újságíró, szerkesztő, →Ikafalvi Diénes Jenő elbeszélő, ifjúsági író, →Zsögön Zoltán költő, →Elekes György újságíró, költő, →Földi István újságíró és író. Itt élt és dolgozott 1940-től →Imreh Gyula (1904–1974) tisztviselő, akinek a feljegyzéseit az idegenlégióban szerzett tapasztalatairól (1924–1928) a Halász Gyula által alapított Brassói Napló (1931–1937) közölte 60 folytatásban 1936 januárja és márciusa között Marokkótól Indiáig címmel. (A helyi jellegű független brassói napilap szerkesztője volt →Elekes György)

1996 és 2022 között jelent meg az egykori hadi lapot (→Székely Hírmondó) elődjének tekintő Székely Hírmondó új sorozata →Kocsis Károly szerkesztésében, amely a tájékoztatás és véleményformáló írások, illetve riportok mellett rendszeresen közölt tárcákat többnyire helyi és háromszéki szerzőktől.

A város irodalmi életének bölcsői voltak az iskolai önképző körök és diáklapok, előbbiek működtek a kantai római katolikus gimnáziumban (egy időben az iskola hittantanára, Szilveszter/Sylvester Sándor vezette), valamint az 1960-as évek végétől az elméleti líceumban. A diáklapok közül az 1968-ban az elméleti líceum által indított Ébredés, majd az 1991-ben alapított (s kisebb megszakításokkal) a 2000-es évek első évtizedében is megjelenő Isa említendő. Az előbbi diákszerkesztői között volt →Markó Béla, →Boér Géza, →Borcsa János, címlapját pedig →Kosztándi Jenő tervezte, utóbbiét az egyik tanítvány, Kovács István.

Az Ébredés címlapja
(Forrás: a szerző felvétele)

Az Isa alapító főszerkesztője  a későbbi színházi rendező, Csáki Csilla volt, később →Dimény-Haszmann Árpád (1993–96), →Bakk-Dávid Tímea (1997–98), szerkesztői között volt a későbbi költő és könyvkiadó, →Gáll Attila, T. Szabó Levente, szerkesztésében részt vett a későbbi években →Borcsa Imola, Szöllősi Tamás és Ugron Nóra.

Az Isa diáklap címoldala
(Forrás: a szerző felvétele)

Az önképző körök és diáklapok jelentősége abban áll, hogy az irodalmi, művészeti és tudományos élet, az erdélyi magyar intelligencia számos szereplőjét, illetve képviselőjét indították el az alkotói-értelmiségi pályán. Egyesek közülük mint meghívottak gyakran résztvevői a városban szervezett irodalmi-kulturális eseményeknek, illetve műveikben jelen van a város mint ihletforrás (→Markó Béla).

1981-ben létesült a városban az Apor Péter Irodalmi Kör, amely két-három évig működött, vezetője →Boér Géza költő. Ennek keretében mutatkozott be középiskolás korában →Fekete Vince mint diákköltő, valamint a szintén kézdivásárhelyi középiskolában tanuló Ambrus Attila, a későbbi újságíró és lapszerkesztő.

A helyi olvasóközönség az élő erdélyi, romániai magyar irodalom szereplőivel a rendszerváltás előtti két-három évtizedben a Vigadó Művelődési Házban, a városi könyvtárban, a céhtörténeti múzeumban  rendezett író–olvasó találkozók és könyvbemutatók alkalmával találkozhatott. Ezek a helyszínek és intézmények a mai napig szerepet vállalnak az irodalmi művek közvetítésében, az írók, könyvkiadók és olvasók közötti kapcsolat fenntartásában. Hasonló szerepet töltöttek be a városban a rendszerváltás után létrejött lap- és könyvkiadók, a Media Design&Print, a Pro Press, a Profiton kereskedelmi társaságok és a Pro Press Egyesület, amelyek rendre a →Székely Hírmondót és évkönyveket (Kézdivásárhely Évkönyve, Székely Kalendárium) adtak ki →Kocsis Károly felelős szerkesztése alatt, a →Borcsa János vezette →Ambrózia Kiadó, a →Sántha Attila tulajdonában lévő Havas Kiadó és Zelegor Kiadó, valamint a helyi rádió- és televízió (Siculus Rádió, Polyp Tévé). Az 1990-es évek második felében   →Tóth László irodalmi kávéházat működtetett.

2016-ban egyedi kezdeményezés történt, megalakult Kézdivásárhely székhellyel kereskedelmi társaságként a Fantomatika Kiadó, amely Fantomatika
címmel képregény-havilapot adott ki 2017–18-ban. A lapot öt szám után anyagi nehézségek miatt az alapítók, →Szabó Krisztina és →Sárosi Mátyás Zsolt
megszüntették.