Fekete Vince

(Kézdivásárhely, 1965. április 7. – ) költő, író, műfordító, szerkesztő. Szülei: Fekete Vince és Szőcs Magdolna. Vallása római katolikus. Felesége dr. Fazekas Márta (2022). Gyermekei a Bartók Erzsébettel kötött első házasságából: Fanni (1998), Dániel (2000).

~ az általános iskolát szülőfalujában, a felső-háromszéki (lásd még →Szentföld) Kézdipolyánban/Kézdiszentkereszten végezte, középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen, az 1. számú Ipari Líceumban (1979–83). Magyar–orosz szakos tanári oklevelet 1994-ben szerzett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán. A szegedi József Attila Tudományegyetem Doktori Iskoláját 1999-ben végezte el.

1993 és 2004 között a kolozsvári Helikon, 1999-től a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2004-tól főszerkesztő-helyettese.

Tagja a Romániai Írók Szövetségének (és a Marosvásárhelyi Fiók magyar tagozatért felelős vezetőségi tagja), a Magyar Írószövetségnek (2011–2022 között tagja a választmánynak és 2014–2018 között az elnökségnek), az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Művészeti Akadémiának.

Művei:

Parázskönyv. Versek. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995; Ütköző. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996; A Jóisten a hintaszékből. Válogatott és új versek. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002; Lesz maga juszt isa. Paródiák, szatírák, állatmesék. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2004; Csigabánat. Gyermekversek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda 2008; Piros autó lábnyomai a hóban. Versek felnőtteknek és gyerekeknek. Erdélyi Híradó, Kolozsvár 2008, illetve Orpheusz, Bp., 2017; Udvartér. Tárcanovellák. H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2008, illetve Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2014; Védett vidék. Versek 2003–2010, Erdélyi Híradó Kiadó–Ráció Kiadó, Kolozsvár–Bp., 2010; Vak visszhang. Válogatott és új versek 1995–2015. Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2015; Ahonnan a nagy-nagy kékség. Cincogósi Elemér viszontagságai – verses meseregény. Bookart, Csíkszereda, 2016; Szélhárfa. 99+1 haiku. Gutenberg, Csíkszereda, 2016; A világ újra. Válogatott és új versek. Verskeresztmetszet, 1995–2015; Pont, Bp., 2017; Szárnyvonal. Versek. Magvető, Bp., 2018; Vargaváros. Versek. Magvető, Bp., 2019; Halálgyakorlatok. Versek. Magvető, Bp., 2022; Szilágyi István. Beszélgetőtárs Fekete Vince. MMA Kiadó, Bp., 2022; Orașul cizmarilor. Antologie de poeme. Traducător: Kocsis Francisco. Editura Cartea Românească, București, 2022; Gyönyörű apokalipszis. Versek. Magvető, Bp., 2024.

~ 2001 és 2022 között társszerkesztője az évente kiadott Erdélyi Szép Szó című szépirodalmi antológiáknak. ~ válogatásában és szerkesztésében jelent meg a 100 kötetes Székely Könyvtár (2012–2021) sorozat számos vers- és prózakötete.

Díjak, kitüntetések:

a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja (1996), Sziveri János-díj (1996), a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának ARTISJUS díja (2003), az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja (2005), Pro Literatura-díj (2005), József Attila-díj (2010), a Látó versnívódíja (2014), a Romániai Írók Szövetségének díja (2016), Erdély Kortárs Magyar Kultúrájáért-díj (2016), Év Könyve-díj (Magyar Művészeti Akadémia, 2016), Szép Könyv-díj a 2016-os Marosvásárhelyi Nemzetközi könyvvásáron, gyerekkönyv kategóriában az Ahonnan a nagy-nagy kékség című verses meseregényért, Magyarország Babérkoszorúja díj (2023), a Romániai Írók Szövetségének díja (2023), Balassi Bálint-emlékkard (2024).

~ mint középiskolás diák jelentkezett verseivel nyilvános helyen, a kézdivásárhelyi Apor Péter Irodalmi Körben (→Kézdivásárhely irodalmi élete). Ebben az időben mentora a kör elnöke, →Boér Géza volt. Első közléseit az Ifjúmunkásban és az Utunkban (1983), majd az Igaz Szóban (1988. 4, 1989. 2.) lehetett olvasni.

1989 decemberében ~ részt vett Kézdivásárhelyen a →Székely Újság elindításában, az első számok egyik alapító szerkesztője volt, de 1990 januárjától már a kolozsvári diák- és irodalmi élet különböző helyszínein és fórumain találni. Mint a rendszerváltozás nyomán indult első írói nemzedék tagja, ~ 1995-ben jelentkezett kötettel (társaival együtt irodalomtörténeti pillanatot teremtve az 1990-es évek közepén az erdélyi magyar irodalomban), és azóta folyamatosan jelen van a magyar irodalmi életben, munkássága révén ismertté és elismertté vált Erdélyben és az anyaországban, ugyanakkor fordításban megjelent verseinek köszönhetően a román olvasók is megismerhetik költészetét.

~ Kézdivásárhely irodalmi életének is meghatározó alakja. Neki köszönhetően került sor visszhangos irodalmi estekre a Vigadó Művelődési Központban többek között Kányádi Sándor, Bodor Ádám, Szilágyi István, →Markó Béla részvételével, népes közönség előtt rendre bemutatta új köteteit, de szerepet vállalt írótársai könyveinek bemutatásában is, a megzenésített versei pedig egy zenés-irodalmi műsorban kerültek színpadra (a Mácsafej együttes előadása Kolcsár József rendezésében a kézdivásárhelyi →Udvartér Színház 2015–16-os évadában).

~ ihletforrása minden, ami emberi, de különleges hely illeti meg lírai világában a felsőháromszéki-medencét a maga teremtett környezetével és emberi adottságaival, s ezen belül Kézdivásárhelyt mint szellemi-kulturális központot a maga sajátos tagolású tereivel (a vásártérből lett főteret sugár alakban körbevevő udvarterek), kisvárosi hangulatával és legendáriumával. Írói munkásságának ez az irányultsága különben hangsúlyozottan a tárcanovellákat tartalmazó Udvartér (2008) című próza-, illetve a Védett vidék (2010) című verseskötettel kezdődően jelentkezett, de a szándék, hogy a világ költői birtokba vétele városa megörökítése által lehetséges, már korán, második kötete egyik versében megfogalmazódott: „meg lenne örökítve, / ha városomról szólnék, a világ.” (A Város és a Szellem)

A Védett vidék című versfüzér darabjaiból a költő szülőföldjének képe bontakozik ki, így ~ kis lírai „szerelmes földrajzának” is tekinthetjük. Ez a kép a tájegység olyan elemeiből teljesedik ki, mint: domb ölében elnyugvó vidék, medence lent és körben hegyek, zölden viruló táj, meredek oldal, hegyi patak, erdő, erdei út, erdőalj, lankák, Kicsifenyő környéke, Vadorom, Réz-kút, Egres-kút, dombra kapaszkodó keskeny utcák, anyaölnyi dombocska, borvízforrás, kert, végében diófával, udvar körtefával, kis teraszos ház stb. Ez lenne tehát a „védett vidék”, csakhogy maga a lírai alany számtalan szállal kapcsolódik ehhez, azaz hozzátartozik, s ezáltal már egy „lelkes” vidéknek mondható. Egymásba épül táj és ember, s így a természeti táj nem is választható el az emberitől, egy belsőnek mondható vidéktől. A költő legbelül éppen ezt a vidéket s lakóit őrzi leghűségesebben: „Vagyok úgy most is / sokszor, százszor, /  indulok reggel, /  régi pásztor, //  velük, akik már /  rég meghaltak, /  de jönnek mégis. / Velem tartnak…” (Vadorom)

Kézdivásárhelyt, a szülővárost pedig a Lebegő foltok című versciklus (mindkettő a Védett vidék című kötetben kapott helyet) olyan versei idézik, mint a Vásárváros vagy mint a →Földi István emlékének szentelt Vargaváros. Századelő című epiko-lírai rajz.

~ nem egyszer az érzelmeket és lelki történéseket, azaz a belső vidéket is a külső, természeti és anyagi világ egy-egy elemével teszi érzékletessé verseiben. Hatásos kép ilyen tekintetben a férfi–nő kapcsolatban beállt válságot megragadó szárnyvonal („Szárnyvonal: az voltam neked.”) vagy az emlékezet- és nyelvvesztésnek, úgymond a távozó nyelvnek a tüneteit a folyóvizekből kiszakadó holtággal megjelenítő metafora („beszélni akar, mondani / akar, mindent elmondani, de a történetek nem állnak össze, nincs / lassan áramló idővonal”). A szárnyvonal (→vasút Kézdivásárhelyen) ez esetben a Felsőháromszéki-medence épített környezetének, a holtágak meg ugyanezen teremtett vidéknek, a Feketeügy folyó vízgyűjtő területének a jellegzetes látványelemei.

A Vargaváros aztán már címével is előrevetíti, hogy ez a kötet jórészt a költő szülővárosának tegnapi és mai világa által meghatározott versek foglalata. Ezeket olvasva, találkozhatunk a város színes, tegnapi és mai alakjaival és történeteikkel, s mint mindenütt, az emberi természet vonzó és taszító megnyilvánulásaival, mint amilyen az önmagával azonos ember vagy a képmutató. A költő lírai hősei közül a kisembernek, az érett nőnek vagy a rendszerváltozás utáni időszak alakjainak, az ügyeskedőnek, a szélhámosnak, a talpnyalónak, a kétes közéleti szereplőnek, a sarlatánnak „ad szót”, s ezeket hol együttérző hangon, hol maró gúnnyal idézi meg, igen változatos nyelvi regiszterek választásával. A kötet egészéről 2021-ben készült elemzésében jelentette ki Borsodi L. László, hogy ebben „egy közösség, egy régió magántörténelme, -mítosza és az egyén élete emelkedik egyetemes, hol ironikusan, szarkasztikusan vagy groteszk eljárásaival megjelenített létértelmező példázattá.”

Különben a tárcanovellákat tartalmazó Udvartér című kötet egyes darabjai tekinthetők több vers ősszövegének, amelyek átírva, tömörítve és verssorokba tördelve, mintegy átszabva nyerték el vers-mivoltukat (pl. a Karrier című vers ősszövege a Futóhomok című tárcanovella), így magának a mű születésének a folyamatát, illetve a vers új lehetőségeit is szemléltetik.

A költő által felidézett helyszínek, alakok és hangulatok, illetve életérzések aztán valamifajta időtlenségben kerülnek az olvasó elé. Példaként említhető a Csendes délelőtt és a Degenyeg, amelyek helyszínként a piacteret, illetve a →Degeciát idézik (→Kézdivásárhely térszerkezete). Előbbi az időtlennek tűnő, megszokott kisvárosi történések felsorolását foglalja magában (mindössze egyetlen történelmi utalás történik 1914-re, éspedig azzal a rendkívüli hírrel, hogy: „lelőtték ferenc ferdinándot”), majd befejezésként egy, a „vargaváros” mindennapjainak természetes rendjét elsöprő vihar érkezését jelzi („elered az eső, / örvényleni kezd, kavarogni, visz, seper magával / mindent…”), mintegy ellenpontozva a Ganz című, egyébként ironikus felhangú szabadvers reményteli hangulatát az új, 1914-es évet illetően. A huszadik század elejéről származó forrásokra a szerző részben korabeli hírlapi anyagokban, a →Székely Újságban talált, amit a Ganz és a Kinetofon című, az írásos forrást versként tálalt szövegekkel tudnánk példázni, részben pedig →Földi István Századelő az udvartereken című, a magyar szociográfiai irodalom késői munkájában. A Degenyeg a félelem és egzisztenciális fenyegetettség nagy verse. A megidézett vásártér alapján ugyan kapcsolódik a Csendes délelőtthöz a Degenyeg, de a képzelet ősképeit tekintve ebben a képeknek nem a nappali, hanem az éjszakai rendje tűnik fel, a lemerülés, az alászállás közeli lehetőségét jeleníti meg a költő: „vihar készül hirtelen jön megérkezik eső ered / örvénylik már kavarog is mint a degett…”

Beláthatjuk, hogy aki az esetlegesben meglátja a törvényt, a látszatok mögött a lényeget, az a mindennapi történésekből kiindulva eljuthat a létre vonatkozó metafizikai kérdések felvetéséig. ~ esetében erről tanúskodik többek között az Iszap című szabadvers, amelyben egy szokványos csőtörés megtapasztalásának leírásából indul ki a lírai én („Pumpálom a vizet a pincéből…”), és az úszó tárgyak látványán keresztül („lebegnek az almák a szatyrok a befőttesüvegek…”) eljut a létezés és megsemmisülés rezignált tudomásulvételéig: „Lebegni lengni lenni a fényben s aztán – alámerülni…” A vershez kapcsolódó lábjegyzet különben a megírás külső indítékáról is tájékoztat, miszerint egy nemzedék- és költőtárs hirtelen halálának híre indította a költőt versírásra, mottóként pedig egyik klasszikusunk, Dsida Jenő A sötétség verséből származó idézet áll az Iszap élén, jelezvén ezáltal a költőnek a magyar lírahagyományhoz való szoros kötődését.

Mintegy összegzésként fogalmazta meg Borsodi L. László 2016-ban, hogy ~ „a hagyománnyal folytatott párbeszédből, a kultúra különböző terrénumainak bekalandozásából, réginek és újnak az együttlátásából, a múlt át- és újraértelmezéséből teremt saját világot (…).”