Zsögön Zoltán

(Ozsdola, 1880. szept. 13.–Kézdivásárhely, 1951. ápr. 11.) – költő, tanár. Vallása római katolikus. Születését október 2-án anyakönyvezték, ezzel magyarázható talán, hogy születési dátumát több forrás szeptember 30-ára teszi. Felesége a csíkszeredai születésű Nagy Etelka (1889–1974). Gyermekei: Zoltán-Sándor (1907–1928), László (1909–1929), András (1911–1992), Etelka, Bartha Gyuláné (1912–2000), Paula, Fejér Miklósné (1915–1987).

Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi-kantai Római Katolikus Gimnáziumban (→Nagy Mózes Főgimnázium) kezdte és a csík­somlyói római katolikus tanítóképzőben folytatta. A budapesti egyetemen 1903-ban szerzett magyar–német–földrajz szakos tanári diplomát. Tanulmányokat folytatott Németországban és Párizsban.

A csíksomlyói római katolikus tanítóképzőben kezdte tanári pályáját 1903-ban.

Apja a szabadságharc idején Bem tábornok seregében szolgált, így a család emlékezetében elevenen élt a forradalom és szabadságharc eszméje. Fiatal tanárként részt vett a madéfalvi székely vértanúk emlékművének felavatásán 1905. október 8-án, és ő szavalta el az általa írt ünnepi ódát (Bíborban rejtőző porkoláb). Lázító hatású vers volt („Csatára véreim! Várnak reánk, / Fel a fegyvert mit elejtett apánk, / Előre hős fiúk, csak lelkesen, / Ama dicső szent ünnep most leszen, / Mire a sok század véres ujja int, / Tisztára mossuk a hazát megint”), sőt Habsburg-ellenessége, illetve Ferenc Józsefre utaló sorai miatt ~t le is tartóztatták, felségsértésért perbe fogták, s csak Erdély akkori püspöke, gr. Mailáth Gusztáv Károly közbenjárására bocsátották szabadon. Püspöke azonban az eset után szilenciumot rendelt el: nem közölhetett, nyilvános ünnepélyeken nem vehetett részt.

Az első világháború idején ~nak is be kellett vonulnia, és Csucsára vezényelték 1915-ben, ahol éppen a Boncza-kastélyban kapott szállást több bajtársával együtt. Így egy ideig Ady és felesége, Boncza Berta (Csinszka) társaságát élvezhette. Ezt az időszakot, és élete újabb epizódját is felidézte lírai regényében: „Szép Csucsán az őszi lombok hímesedtek; / őszi esték, őszi gondok hívesedtek… / Jött a tél és háborús szél, / Ojtoz dühe visszarántott / vértől ázott Perkő-aljba, / székely-Babilon vizéhez, / ’Fekete-ügyünk’ partjához.” (Széphistóriám)

Ady Endre és Csinszka dedikációja Zsögön Zoltánnak (Forrás: a kép Szász-Fejér Gyöngyi tulajdona, fotózta: Jánó Mihály)

Zsögön Zoltán arcképe – Csinszka rajza (Forrás: a kép Szász-Fejér Gyöngyi tulajdona, fotózta: Jánó Mihály)

Az első világháború befejezése után, az új viszonyok közepette íróként elszigetelődött. Nem találta meg a szerveződő írói csoportosulásokhoz vezető utat. Második verseskötetére (Isten kezében. Arad 1927) kevés figyelem esett (Walter Gyula ismertette a Pásztortűz 1928/1-es számában).

A tanítóképző áthelyezésével Kézdivásárhelyen (1931–1933), majd 1934-től  Marosvásárhelyen tanított. Innen vonult nyugalomba mint címzetes igazgató 1939-ben. Később, nyugdíjasként még visszatért a tanügybe: 1942–44-ben a marosvásárhelyi állami tanítóképzőben tanított, a második világháború után pár évig ugyanott óraadó volt, majd Kézdivásárhelyre költözve – minthogy az ozsdolai szülőház a falu 1944-es bombázása idején leégett – ugyancsak a tanítóképzőben volt óraadó. Ezalatt a városban megszervezte Mikó Gáborral az Ady Írói Kört. Írói kedve ekkor rövid időre visszatért, de a társadalmi zaklatások következtében (kuláklistára került, nyugdíját megvonták) emlékei közé menekült, és megírta verses önéletrajzát, amely Széphistóriám címmel jelent meg 1949-ben Budapesten.

A kézdivásárhelyi református temetőben nyugszik. Sírhelyét a leszármazottak 2014-ben eladták, sírkövét pedig a közeli Bartha-kripta (ahol egyik lánya, Bartha Gyuláné Zsögön Etelka tanítónő is nyugszik) oldalánál helyezték el. A sírkő felirata: Itt nyugszik / osdolai Zsögön Zoltán / tanár-költő / 1880–1951 /  „S az ifjúság … Ifjontunk: ára sincsen, / De nem válthatjuk vissza a kerek / világon már sehol – jaj! – semmi kincsen. / (Széphistóriám)”

Verseit, cikkeit, tanulmányait korabeli lapokban és folyóiratokban közölte (pl. Képes Családi Lapok, Ország-Világ, Közművelődés, Pesti Napló, Erdélyi Tudósító, Pesti Napló, Erdélyi Tudósító, Pásztortűz, Hírnök).

Első verseskötete 1912-ben jelent meg Budapesten (Régi versek) Márton Ferenc rajzaival. Ady Endre a Nyugatban közölt recenziót, amelyben érdemesnek tartotta hangsúlyozni a következőket: „Régi versek a Zsögön Zoltán könyvének a címe, s írója robusztus és nyakas székely ember: aki csak azért is megmutatja ifjú korának verseit, mikor már lelkében megfordult a világ. (…) Zsögönnek ismerem újabb verseit, hozzám küldött leveleiből, s nagyon kedves és majdnem okolt az a reményem, hogy önmagához és sokakhoz fog eltalálni még a Régi versek szélesedő nyomadékán a friss lélekkel székely és magyar érzékenységű versíró ember.”

Régi versek – kötetborító
(Forrás: a kép Szász-Fejér Gyöngyi tulajdona, fotózta: Jánó Mihály)

Sajnos, nem jutottak el sokakhoz ~ versei. Magyarázható ez azzal, hogy költőként keveset közölt. Az irodalomtörténész ifj. Domokos Pál Péter összefoglalója szerint „a tehetséges, de tehetségét ki nem bontakoztatható, a lázadó, de indulatait elfojtani kényszerített (…), a költő–tanár–tudós keveréke” volt tulajdonképpen ~. Másrészt a pályája lezárásának szánt lírai számadása, a Széphistóriám a budapesti Egyetemi Nyomda gondozásában akkor jelent meg, amikor már a valóságos irodalmi értékeket háttérbe szorította az új hatalom által támogatott proletkult, kereskedelmi forgalomba sem került a könyv, s így a közönség számára is elérhető példánnyal csak az Országos Széchényi Könyvtár rendelkezik.

A Széphistóriám borítója. (Forrás: www.antikvarium.hu)

A fentiekben idézett irodalomtörténész szerint „az epikus–lírikus, filozofikus részletek, a leírások, életképek, visszaemlékezések tarka forgatagából egy bánattal, könnyes mosollyal, örömmel elegyes, indulattól átfűtött, de lehiggadt költőt ismerünk meg. A Széphistóriám feltétlenül megérdemelné, hogy könyvespolcaik gyakrabban forgatott könyvei közé helyezzék az irodalom kedvelői.”

Kézdivásárhelyen hosszú ideig →Kiss Lázár magyartanár éltette ~ emlékezetét. Szülőfalujában a művelődési otthon vette fel a költő nevét, az egykori szülőház helyén, Borbáth Tibor udvarán pedig emlékkopjafa áll.