Szabó Jenő

(Kolozsvár, 1867. ápr. 17. – Kézdivásárhely, 1934. nov. 18.) – református lelkész, költő, Szabó Dezső író (1879 – 1945) testvérbátyja. Apja Szabó József vármegyei írnok, anyja Mille Mária, mindketten nemesi származásúak. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, ahol már megmutatkozott tehetsége a versírásban. Nagyenyeden teológiát végzett, és itt lett 1890-ben segédlelkész. 1893-ban   feleségül vette Gerger Ludmillát, a nagyenyedi szász kántorlányt. Öt gyermekük született: négy lány és egy fiú. Enyed után Békésgyulán, Barátoson (1893–97), Lécfalván és Illyefalván (1898–1900) volt pap. Kézdivásárhelyre 1901-ben helyezték, ahol 1915-ig, nyugdíjazásáig volt lelkész. Kiváló szónoknak tartották, aranyszájú papként emlegették. Nyugdíjasként, 1923–31 között a Bereck központú szórvány egyházi teendőit látta el. Utolsó éveit nélkülözések közt töltötte. Kézdivásárhelyen, gyomorfekélyben hunyt el. Sírja a →református temetőben van.

Verseit az Ellenzék, az Arad és Vidéke, a Fővárosi Lapok, az Erdélyi Lapok és a →Székely Újság közölte. Tagja volt az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és a Kemény Zsigmond Társaságnak, tiszteletbeli elnöke volt a Háromszék megyei Függetlenségi és 48-as pártnak.

A Magyar szívvel című kötet címlapja (Forrás: a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár gyűjteménye, a szerző felvétele)

~ tehetséges költő volt, olvasták és szavalták verseit már akkor, amikor testvéröccse nevét még jóformán senki sem ismerte. Az elsodort falu (1919) Farczády Jenőjében az ő alakját  mintázta meg Szabó Dezső, s emiatt nyilvános vitába bocsátkozott öccsével. Halála előtt néhány évvel megírta válaszát  Farczády Jenő levelei. Intimitások Szabó Dezső életéből. Az elsodort falu kritikája címmel, amelyből csak szemelvényeket jelentetett meg, mivel nem kapott kiadót rá. Végül a kéziratot egy „kézdivásárhelyi irodalmi barátnak eladja” tízezer lejért. A könyv 1944-ben jelent meg.

Kézdivásárhelyhez köthető egyéb tevékenységei közül kiemelendő: 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. éves évfordulójának megünneplésére a város lakói mozgalmat indítottak, amelynek élére állt; 1904-ben a →Székely Újság megalapítói között találni, amelyben rendszeresen jelentek meg írásai.

Családjával 1927. február 4-én egy felháborító eset történik Kézdivásárhelyen, ugyanis a 11 éves unokáját, Nágó Istvánt, aki az állami középiskola (?) első osztályos diákja volt, arcon rúgott egy 19–20 éves, katona ruhába öltözött kamasz. A fiú bedagadt szemmel ment haza az iskolából, amire  ̴  a →Székely Újságban közölt nyílt levélben támadta meg az iskola igazgatóját, Macedon Pétert.

Szabó Jenő unokáival. Megjelent a Vasárnapi Újság 1923. szeptember 2-i számában. A képet feljavította: Borcsa Attila

Nevét viselte az 1948 novemberében megalakult Szabó Jenő-kultúrotthon Kézdivásárhelyen, amely a →Vigadó emeleti részében kapott egy termet. Ennek keretében  létrehoztak egy 84 tagból álló Szabó Jenő-vegyes dalkört, amely az egyik legjelentősebb székelyföldi kórussá vált a ʼ40-es évek végén.

Emlékét ma utcanév őrzi Kézdivásárhelyen.

Művei:

Versek. 1882–1892. Nagyenyed, 1893,

Újabb versek. 1892–1896. Nagyenyed, 1896,

Magyar szívvel. Versek, 1896–1906. Kézdivásárhely, 1906,

A mélységből. Költemények, 1914–1920. Brassó, 1920,

Virágok a Golgotáról. Kézdivásárhely, 1923,

Sóhajok hídján. Kézdivásárhely, 1923,

Farczády Jenő levelei Szabó Dezsőhöz. Intimitások Szabó Dezső életéből. Az elsodort falu kritikája. (Kézdivásárhely 1925–1926). Minerva Rt., Kolozsvár, 1944,

Egethívó asszonyszív. Imádságos könyv. Kézdivásárhely, 1928