Sinkovits Ottó, dr.
füleki Sinkovits Ottó (Kézdivásárhely, 1865. július 17. – Budapest, 1935. április 7.) – nagybirtokos, fontos szerepet játszott Háromszék társadalmában és Kézdivásárhely közéletében. Szülei: →füleki Sinkovits Ignác városi tiszti orvos, kórházi főorvos, honvéd ezredorvos és Cseh Polixéna, szentkatolnai Cseh Ignác és dálnoki Kováts Polixéna lánya. Testvére: →dr. Sinkovits Aurél kézdivásárhelyi főtörzsorvos. Felesége: Csiszár Emília, aranyospolyáni Csiszár Józsefnek, a →Kézdivásárhelyi Kisegítő Takarékpénztár igazgatósági tagjának, városi képviselőnek, törvényhatósági bizottsági tagnak és kézdiszentléleki Kovács Emíliának a lánya. Gyermekeik: Clarisse Emília, Polixena Ilma és László Gyula Ottó József. Sinkovits Emília szotyori Nagy Imre MÁV főtanácsoshoz, Sinkovits Ilma balkányi Újhelyi Zoltánhoz ment férjhez. Fia, Sinkovits László fiatalon, szigorló jogász korában hunyt el.
A középiskola alsó négy osztályát 1875–79 között a sepsiszentgyörgyi Református Székely-Mikó Tanodában végezte. Sepsiszentgyörgyről a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba ment, itt érettségizett 1883-ban. Az egyetemet a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudomány-egyetemen végezte, 1888-ban a politikai tudományok doktorává avatták.
„Tudori” diplomája megszerzése után eleget tett egyévi önkéntes katonai kötelezettségének, mint tartalékos főhadnagy szerelt le. Nem vállalt hivatalt, családot alapított, és a szentkatolnai birtokait kezelte, melyet rövid időn belül belterjes és eredményesen működő gazdasággá fejlesztette. A mezőgazdasági növények, a burgonya termesztését kora modern technikájú termelőeszközeivel, mezőgazdasági gépeivel fokozta. Szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozott, egy jól jövedelmező tejgazdaságot hozott létre. Felvásárolta Kézdivásárhely környékén a gazdák tejfölöslegét és ezáltal az állattartókat biztos jövedelemforráshoz juttatta. Tejfeldolgozója és elárusító részlege jövedelméből a Sinkovits-udvar növénytermesztési költségeit fedezte. Ennek köszönhetően mezőgazdasági terményei tiszta jövedelmet hoztak. Az 1900-as évek elején szeszgyárat indított be. Nyersanyagszükségletét saját terményeiből, a szükséges vízmennyiséget az általa fúratott bő vizű kútra szerelt szélkerék-energiával működtetett szivattyúval biztosította. Szeszgyára melléktermékét, a kifőzött cefrét, takarmányként hasznosította az állattenyésztésben. Villanyteleppel, víztoronnyal ellátott gazdaságát egy gazdatiszttel és egy szeszfőzőmesterrel irányította.
Mint →Felső-Háromszék egyik legjövedelmezőbb és jól szervezett gazdasággal rendelkező, tapasztalattal bíró mezőgazdászát, a Kézdivásárhely és Vidéke Gazdasági Egyesület elnökévé választották. Az egyesülethez tartozó falvak gazdaköreiben háziipari tanfolyamokat szervezett. Szentkatolnán 1903-ban kosárfonó, Esztelneklen és Ozsdolán famegmunkáló, Polyánban, Kézdiszentléleken kőfaragó, Torján szalmafonó tanfolyamokat indított be. Irányításával ugyanebben az évben Kézdivásárhelyen gyümölcskiállítást rendeztek, melynek célja az volt, hogy a falusi gazdák jobb feltételek mellett és kedvezőbb árakon értékesíthessék termékeiket.
A Kézdivásárhelyen megjelenő →Székelyföld nekrológjában kiemelte, az ő érdeme volt, hogy „ez a vidék 1908-tól 1914-ig mintegy kétszázezer nemes gyümölcsfát ültethetett el, hogy a gabona vetőmagvak felújításához nemzetiségre való tekintet nélkül évenként 5–6 vagon nemes vetőmagot kapott, ő volt a kijárója annak, hogy az 1916. évi meneküléskor marhaállományát vesztett nép fajállatokhoz jutott, az ő érdeme még az is, hogy az ezen a vidéken termelt lencsét a bécsi gabonatőzsdén kézdi lencse elnevezéssel, mint Európa legkiválóbb terményét jegyezték”. Apjához és testvéréhez hasonlóan a jótékonyság jellemezte. Falujában a gazdakörnek székház építésére telket adományozott, fia, László korai halála emlékére a római katolikus egyháznak harangot adományozott, a gazdasági válság idején több alkalmazottját is lakáshoz juttatta.
Szerepet vállalt a politikában, a közéletben, és az egyházi életből is kivette a részét. Az impériumváltás előtt a Szabadelvű Párt híve, több esetben a kézdi választókerület képviselőjelöltje volt. Trianon után részt vett a Magyar Párt háromszéki tagozata megalakításában, éveken át a párt intézőbizottságának a tagja, egy időszakban az erdélyi református egyházkerület választott tanácsbírája volt. Hosszú éveken át Háromszék vármegye törvényhatósági és közigazgatási bizottsági tagja, a megyei gazdasági bizottságnak közgazdasági előadója, a →Kézdivásárhelyi Kisegítő Takarékpénztár igazgatósági tagja, majd annak megszűntéig elnök-igazgatója, a kézdivásárhelyi Segítő Egyesület alapító tagja, a Sepsiszentgyörgyi Gazdasági Szövetkezet igazgatósági tagja volt.
Budapesten hunyt el, hamvait hazahozták, 1935. április 13-án Szentkatolnán a családi sírboltban, nagyapja szentkatolnai Cseh Ignác kriptájában helyezték nyugalomra.
Virágzó gazdaságát 1946-ban felszámolták, szeszgyárát leszerelték. A Sinkovits-udvarban az állami gazdaság székházát rendezték be.
