Sinkovits Ignác, dr.

füleki Sinkovits Ignác, (Nézsa, 1821. október 17. – Kézdivásárhely, 1900. június 11.) – városi főorvos, kórházi főorvos, m. kir. honvéd ezredorvos. Nógrád vármegyei jómódú nemesi családból származott. Apja idősebb Sinkovits Ignác 1838-ban meghalt, anyja Borsicky Katalin. Felesége szentkatolnai Cseh Ignác →Kézdiszék szabadságharc alatti királybírójának és kézdimartonfalvi dálnoki Kováts Polixénának lánya, Cseh Polixéna. Gyermekeik: Anna és Emma korán meghaltak, dr. →Sinkovits Aurél főtörzsorvos, aki a kézdivásárhelyi sportélet mecénása volt, →Sinkovits Ottó nagybirtokos, a Kézdivásárhely és Vidéke Gazdasági Egyesület elnöke volt és Sinkovits (Katinka) Katalin, aki dr. Marossi Kálmánhoz, Marosvásárhely tiszti főorvoshoz, a marosvásárhelyi kórház igazgató főorvosához ment férjhez.

Már 13 éves korában árvaságra jutott, ettől kezdve nagybátyja, a budai Schlick vasgyár és öntöde egyik – későbbi – alapítója nevelte. Pesten a piaristáknál tanult, az egyetemet is Pesten végezte, és már 1847-ben a híres Sauer belgyógyász professzor mellett lett adjunktus. 1848. október 27-én honvéd orvosi állásért folyamodott, alorvosként hadnagyi rendfokozattal a 33. honvédzászlóaljhoz nevezték ki. Részt vett az isaszegi ütközetben. 1849. június 20-án szigorlati szabadságot kapott, és megszerezte az orvosi diplomát. 1849. július 16-án százados-főorvossá léptették elő, szolgálatra a Vilmos huszárokhoz vezényelték. A szabadságharc vége felé Szegeden tartózkodott, 1849. augusztus 25-én Zsibón tette le a fegyvert.

A fegyverletétel után büntetésből besorozták Aradra dragonyos közlegénynek. A tífuszjárvány kitörésekor Temesvárra a csapatkórházhoz osztályfőnök orvosnak nevezték ki. 1850. május elsejével a császári 6. dragonyos ezredhez osztották be főorvosnak. Innen került dragonyos főorvosként ezrede akkori állomáshelyére, Szentkatolnára, ahonnan Békés-Gyulára vezényelték. Azért, hogy elvehesse választottját Szentkatolnán, 1852 júniusával Bécsben kiszuperáltatta magát.

Elbocsátása után magánorvosként Kézdivásárhelyen telepedett le. 1854. október 4-én megnősült, családot alapított. 1858-ban Kézdivásárhely városi tiszti főorvossá választották. 1869-től 1888-ig a 24. honvéd gyalogezred kézdivásárhelyi zászlóaljának ezredorvosa, közben 1872–1888 között a kézdivásárhelyi törvényszék börtönorvosa, 22 évig, 1889-ben történt lemondásáig az →Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet, 25 éven át, 1900-ig a kantai gimnázium (lásd →Nagy Mózes Főgimnázium) kezelő orvosa, az 1884-ben nyílt →Kézdivásárhelyi és Vidéki Rudolf Kórház főorvosa 12 éven át, Háromszék vármegye törvényhatósági bizottsági tagja, Kézdivásárhely városi képviselőtestületének tagja volt.

Érdemeiért a király 1885 decemberében a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Ünnepélyes átadására Kézdivásárhelyen 1886. január 11-én került sor, mely alkalommal a város ipartestületei zászlóik alatt üdvözölték. Az 50 éves „orvostudori” jubileumát szűk családi körben 1899. július 13-án ünnepelte, mely alkalomból gyermekei egy „remekívű” ezüstserleget ajándékoztak neki. Rá egy évre 79 éves korában hunyt el. Temetése református szertartás szerint 1900. június 13-án volt Szentkatolnán.

Emlékét halálakor „érdemeinek méltó megörökítése végett” az akkor ötosztályos kézdivásárhely-kantai gimnázium (lásd →Nagy Mózes Főgimnázium) tanári kara és özvegye 100–100 koronát adományozva egy 200 koronás alapítványt tett Néhai Dr. Sinkovits Ignácz intézeti orvos jutalmi alapítvány címen, hogy az elkövetkezendőkben évi kamataiból minden évben az évzáró alkalmával a természettudományi tantárgyakban legjobb eredményt felmutató diákot jutalmazzák.