Iparos Ifjúsági Egyesület

Az iparos ifjúság 1880. elején kezdett el szervezkedni. A kézdivásárhelyi →Székely Közlöny adott hírt arról, hogy „mások példájából okulva (…) a város iparos ifjúsága saját körében a műveltség terjesztése, a népnevelés előmozdítása s a társas élet fejlesztése czéljából egy mozgalmat indított meg”. A kezdeményezők szándéka az volt, hogy a város összes iparos ifjúságát egy Iparos-ifjúsági egyletbe fogják össze, ahol egy népkönyvtárral összekötött önképző-kört alakítanak, annak érdekében, hogy szerteágazó, a korral lépést tartó szellemi műveltséget szerezzenek maguknak. Céljuk az volt, hogy a leendő iparos generáció minden téren képes legyen megállni a helyét és a város gazdasági előmenetelében hatékonyabban tudjon részt vállalni. Az egyesület kialakításában és későbbi működtetésében jelentős szerepet vállalt az 1872-től Kézdivásárhelyen tanító M(aksai) Székely János (1849–1920). Előbb a községi (állami) elemi iskola, majd 1887-től az iparos tanonciskola igazgatójaként szoros kapcsolatban állt az iparos fiatalokkal (lásd →községi iskolák Kézdivásárhelyen és →polgári iskolák Kézdivásárhelyen). Az egyesület megalakulásától kezdve több éven át ő töltötte be az elnöki tisztséget, 1909 januárjában pedig korábbi tevékenysége, érdemei elismeréseként tiszteletbeli elnöknek választották.

A ~ tevékenysége közel állt a →Kereskedő Ifjak Társulatának tevékenységéhez. A téli időszakban, karácsony és farsang táján, valamint a nyár folyamán legalább egyszer táncesélyeket, bálokat szerveztek. Egy-két havonta felkértek valakit a helyi tanárok, értelmiségiek közül, hogy felolvasson vagy előadást tartson az ifjúságnak különféle témakörökben. Ekkor többnyire ének és szavalat is színesítette az eseményt. A táncmulatságon összegyűlt pénzből, miután kifizették a rendezvény költségét (többnyire a terembért és a zenészeket), a tiszta jövedelmet az egyesület működésére, ill. karitatív célra fordították. Mindezt az egyesület vezetői a helyi lapokban nyilvánosságra is hozták, majd pontos kimutatás formájában meg is köszönték az adakozóknak.

Az ~1903. december 26-án tartott műsoros estéjén például 397 korona 48 fillér bevételből 185 korona 58 fillér tiszta jövedelem maradt. Az egyesület nevében M. Székely János igazgató és Jancsó János egyesületi titkár köszönték meg a közönségnek a megjelenést és a pártfogást. A 20. század elején az iparos ifjúság az egyesületi gyűléseket az állami iskola tornatermében tartotta, és minden alkalommal felolvasással, előadással és szavalatokkal színezte azokat. 1904. január 17-én az elnöki megnyitó után Kelemen Gábor és Zsidó Albert szavaltak, →Szabó Jenő református lelkész olvasott fel, Demeter Gyula és Elekes Lajos ének-duettet és népdalokat adott elő. Május 14-én, vasárnap Kiss Károly polgári iskolai tanár, a →Kereskedő Ifjak Társulatának alelnökének előadása után M. Székely János igazgató a nagyszámú közönségnek a szocializmus veszélyeiről beszélt. Érdekes esetként írták a helyi újságban, hogy az előadás végén egy ismeretlen fiatalember kért szót, aki a szocializmus jó, pozitív oldaláról akarta meggyőzni a jelenlevőket. Azonban a felszólaló telivér szocialista olyan izgató módon lépett fel, hogy a jelenlévő iparos ifjúság azonnal menekülésre kényszerítette.

Az 1905. február elején tartott közgyűlésen →Bíró Lajos főgimnáziumi tanár az olvasás fontosságáról és az anyanyelv ápolásáról adott elő. A híradásból azt is megtudhatjuk, hogy az egyesület elhatározta március 15. megünneplését. Erre az alkalomra →Czirmay Zoltán református lelkész, egyesületi tag készült előadással. Ezt megelőzően március 4-én az ~ kezdte a farsangi bálok sorozatát, mely a hírek szerint jó hangulatban és várakozáson felüli anyagi nyereséggel ért véget.

A felolvasó és előadó estélyekre nem kértek belépődíjat, de elvárták a város érdeklődő közönségének a részvételét. Ezen kívül a hölgyek figyelmét külön felhívták az eseményre. Az ~ 1905. november 12-én megtartott közgyűlésén a hagyományos előadások mellett, rendhagyó eseményre is sor került. A jelenlévő nők közül többen beléptek az egyesületbe, melynek eredményeként azonnal megalakították a már régóta tervezett iparos vegyes dalkört.

1909-től az ~-ben változások történtek. M. Székely János igazgató-elnököt Czirmay Árpád váltotta. Tavasszal az egyesület tagjai közül néhányan az Asszonyok bűne című színdarabbal álltak a kézdivásárhelyi közönség elé, de a fáradozásukért elvárt siker, a közönség hiánya miatt, elmaradt. Ez év novemberében még tartottak egy táncos mulatságot, viszont ezt követően néhány évig szünet állt be az egyesület életébe. Az egyesület végleges feloszlását azzal akadályozták meg, hogy 1912 februárjában néhányan újra szervezték az egyletet. A korábbi elnök Czirmay Árpád lett az ügyvezető igazgató, az elnöki tisztséget pedig Tóth József vállalta el. Az újjáalakult tisztikarban alelnökök lettek Borsai Gyula és Beczman József, jegyzők Barcsa Sándor és Reinitz Ármin, pénztáros Boda Béla, könyvtárosok Boda Géza és Turóczi Mózes, gazda pedig Szigeti József.

Az ~ újjáalakulását követően a Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társasága (lásd →Kereskedő Ifjak Társulata) átiratban kereste meg az egyesület elnökségét és kérte, hogy a két egyesület műkedvelő tagjaiból alakítsanak egy közös műkedvelő társaságot. Valószínűleg elsősorban a közelgő háború miatt, a kezdeményezésen túl nem jutottak. A háború után, az 1921-ben megalakult →Színpártoló Egyesület égisze alatt, 1922-ben Dávid Dezső kereskedőnek mégis sikerült életre hívni a kézdivásárhelyi →Műkedvelő Társaságot.

Az impériumváltás az iparos és a kereskedő körökben is éreztette hatását. A lapokban továbbra is gyakori téma maradt az ipar fejlesztése és az iparos osztály műveltségének felkarolása, de az ~-ről már alig írtak. Valószínűleg azért kerültek háttérbe, mert az 1920-as évek elején a →Vegyes Ipartársulat átalakítására fektették a hangsúlyt.

Az iparos és kereskedő egyesületek elsősorban a kézdivásárhelyi középosztály számára voltak fontos érdekvédelmi és művelődési intézmények. Az 1918 előtti időkben ők képviselték és terjesztették a kor haladó eszméit, melyekhez a hagyományaihoz ragaszkodó többségi kézdivásárhelyi lakosság egy jelentős része is csatlakozott. A két világháború nehézségei között is jelentős lelki, erkölcsi és anyagi támaszt jelentettek a város társadalmának. Habár a második világháborút követő új rendszerben az egyesületi kereteiket elveszítették, azonban kisebb-nagyobb átszervezéssel tovább folytathatták mesterségüket, ami jelentős megbecsülést jelentett a számukra.