M. Székely János

Maksai Székely János (Maksa, 1849. június 20. – Kézdivásárhely, 1920. május 20.) – tanító, iskolaigazgató, a Magyar Tanítók Országos Bizottságának tagja, a Háromszékvármegyei Tanítótestület alapító tagja, titkára, majd elnöke, a Kézdi Tanítói Kör elnöke. Református vallású. Apja rétyi születésű, Maksán lakó közadózó Székely István. Anyja libertinus Keresztély Elek és Jantsó Rebeka lánya, Keresztély Anna. A családi legendárium szerint a szabadságharc vészes napjaiban született, akkor mikor az oroszok betörtek Háromszékre. A falu népe, elsősorban a nők gyermekekkel, köztük édesanyja vele a karján, a Bodoki hegyekbe menekült, így „a keresztséget is menekülés közben a falu egy kis térségének közepén levő kútnál adták föl neki.” Az anyakönyvben erről nincs megjegyzés, keresztelésének napjául a helybeli pap 1849. július 30-át írta be.

Többször nősült. „Elvált tanító” volt, mikor Kézdivásárhelyen nőül vette 1875-ben márkosfalvi Barabás Károly és Székely Rozália lányát, Barabás Rózát. Halála után 1894-ben Molnár Ilona özvegy tanítónőt, 1896-ban Forgette de Barst Antoinette-t vette feleségül. Felnőtt életkort megért gyermekei Szabó Károlyné Székely Rozália és Nagy Gerőné Székely Mária tanítónő.

Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, a harmadik elemitől, 1861 őszétől a sepsiszentgyörgyi Református Tanodában, a későbbi Református Székely Mikó Kollégiumban tanult. Az algimnáziumi harmadik osztálytól a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumba járt. A hatodik gimnáziumi osztály elvégzése után 1868 októberétől az udvarhelyszéki Magyaróson tanítói állást vállalt. Két év múlva a felsőboldogasszonyfalvai (ma Felsőboldogfalva) református iskola tanítója lett.

Kézdivásárhely községi elemi iskolájához 1872 szeptemberében hívta meg tanítónak. Közben magánúton 1874-ben Székelykeresztúron tanítóképesítést és oklevelet nyert. Ugyanez év novemberében a hatosztályossá fejlesztett kézdivásárhelyi Községi Fiúiskola igazgatójának választották, 1880-ban pedig „az iskolaszék fontos tanügyi okokból” a Községi Leányiskola, 1888 januárjával az újonnan induló Alsófokú Ipariskola (Iparos Tanonciskola) igazgatásával is őt bízta meg (lásd →községi iskolák Kézdivásárhelyen)

1879-től a kézdivásárhelyi iskolaszék jegyzője, a Kézdi Tanítói Körnek két ízben elnöke, a Háromszékvármegyei Tanítótestület alapító-, majd igazgatósági tagja, 1880–81-ben titkára, 1885–1888 között, majd 1894-től elnöke, végül tiszteletbeli elnöke, 1884–85-ben a Háromszékvármegyei Tanítótestületi Segélyegyesület pénztárosa volt.

Kézdivásárhely képviselőtestülete munkássága elismeréseként őt tartotta érdemesnek arra, hogy a város költségén ellátogathasson 1890-ben a debreceni országos iskolaszer kiállításra, 1896-ban pedig Budapestre, a Millenniumi kiállítás „tanulmányozására”. Az országos tanítói gyűlésen, Budapesten kétszer képviselte a Háromszékvármegyei Tanítótestület. „Tanításügyi s társadalmi működése” elismeréseként Háromszék vármegye királyi tanfelügyelőjének felterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1891-ben →Oroszfalu, →Sárfalva és →Szászfalu községek miniszteri igazgatójává nevezte ki. Pedagógiai munkásságért a király 1898. február 16-án Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Ünnepélyes átadásra hatolykai Potsa József főispán jelenlétében 1898. március 6-án került sor Kézdivásárhelyen.

1904 novemberétől a →Paedagógiai Társaság alelnöke, a Kézdi Egyházmegye (lásd →Kézdi-Orbai Református Egyházmegye) gyűlésein képviselő, presbiter, a kézdivásárhelyi az iskolaszék rendes tagja volt. Kezdeményezésére jött létre 1904-ben Kézdivásárhelyen a Napközi Otthon. A Háromszék Megyei Tanító Testület 1909. június 3-án „áldásos tanítói munkásságának negyvenedik évfordulója alkalmából” Csánki Gyula királyi tanfelügyelő jelenlétében egy 114 tanító portréját tartalmazó fényképalbummal ajándékozta meg.

Aktívan kivette részét Kézdivásárhely társadalmi és kulturális életéből, a →Stephanie Menedékház pénztárosa, egy időben igazgatója, az →Erzsébet Árvaleány–nevelő Intézet tiszteletbeli alapító, az →Önkéntes Tűzoltóegyletnek előbb rendes, tízévi működés után tiszteletbeli titkára, a Vöröskereszt Egyesület, a →Jótékony Nőegylet, a helybéli →Kaszinó választmányi tagja, a kézdivásárhelyi Székely Társaság tagja, 1903-tól az →Iparos Ifjúsági Egyesület elnöke, 1909-től tiszteletbeli elnöke volt.

A kézdivásárhelyi az Állami Elemi Fiú- és Leányiskolának, amely időközben az 1896-ra felépült impozáns épületbe költözött át, 1911. február 11-ig, nyugdíjba vonulásáig volt az igazgatója. Élete 71. évében hunyt el. A →Stephanie Menedékházban tartott istentisztelet után a helybéli református temetőben helyezték örök nyugalomra.

Cikkei, pedagógiai írásai, értekezései a Kézdivásárhelyi Állami Elemi Fiú és leányiskola Értesítőjében, a Család és Iskola, Néptanítók Lapja, Népnevelők Lapja, Általános Tanügyi Közlöny, Kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Híradó, →Székelyföld stb. hasábjain jelentek meg. „Különféle tanügyi tételekről” írt értekezleteit a Tanítói Kör gyűlésein olvasta fel. A Minő befolyása van a rossz házi nevelésnek az iskolára és a társadalomra? című dolgozatát 1883 őszén a nagyborosnyói tanítói értekezleten három arany pályadíjjal jutalmazták. A szocializmus veszélyeiről tartott előadását az →Iparos Ifjúsági Egyesület 1904. január 17.-i gyűlésén tartotta.

Szerkesztésében jelent meg A kézdivásárhelyi városi államilag segélyezett községi elemi népiskola értesítője 1871–1881-ig (Kézdivásárhely, 1882), A kézdivásárhelyi államilag segélyezett községi elemi népiskola értesítője az 1881/82. iskolai évről (Kézdivásárhely, 1883) iskolai értesítő. A Háromszék Megyei Tanító Testület Évkönyve (Kézdivásárhely, 1883) társszerkesztője, a Kézdivásárhelyen megjelenő →Székely Közlöny, illetve a →Székelyföld főmunkatársa volt.

Fontosabb dolgozatai: A nemzeti (faji) önérzetnek, a történelmi tudatnak felkeltése és ápolása az iskolákban; A jövő népiskolája; Gönczi Pál munkásságának méltatása; A millennium és a néptanítók; A magyar nyelvtan tanítása az olvasókönyv alapján; Mit tegyen a tanító, hogy büntetnie ne kelljen, s ha elkerülhetetlenné vált, hogyan büntessen?; Néhai Kézdi-Vásárhelyi Dezső; Neveljük gyakorlati életpályára gyermekeinket; A népiskola és a közegészségügy; Az iskolai és postatakarékpénztárak kombinatív ismertetése; Mikép lehetne a népiskolában a nyelvtant legtöbb eredménnyel tanítani?; Melyek volnának a tanítói tekintély emelésének hathatós eszközei?; A Péterfy-féle olvasógépről; A „székely kiállítás”; Részt vegyen-e a tanító a társadalmi munkában vagy maradjon az iskola körében (közösen Baló László tanítóval); Képviselői beszámoló a Budapesten 1883. aug. 4–18-ig tartott II. országos képviseleti alapon szervezett tanítógyűlésről; Tanítók jogai és kötelességei; Népoktatási közigazgatás kézikönyve Dr. Szabó Mihálytól stb.

Munkái:

Mit tehet és mit kell tennie a tanítónak az iskolai és közegészség javítása érdekében? (Budapest, 1883);

Miket ne olvassunk? (Különnyomat az Ellenzékből, (Kolozsvár, 1884);

Útmutatás a magyar helyesírás gyakorlati tanításához (Kézdivásárhely, 1901).

(Megjegyzendő, hogy Gulyás Pál irodalomtörténész, bibliográfus szerint a Szinnyei József tizennégy kötetes Magyar írók élete és munkái című művében felsorolt két munka, a Mit tehet, és mit kell tennie a tanítónak az iskolai és közegészség javítása érdekében? és a Miket ne olvassunk? nem ~tól, hanem névrokonától, Székely János 1899-ben Kalotaszentkirályon öngyilkosságot elkövető helyettes könyvtárostól származik.)