Pálmai Gyula, dr.

(Kézdivásárhely, 1931. júl. 21. – Sepsiszentgyörgy, 2003. okt. 2.) – nőgyógyász főorvos. Jó módú polgári családban született. Apját, Pálmai Bélát a századfordulón fellendülő faipar csábította Szegedről Kézdivásárhelyre, és itt nyitott fűrészüzemet, majd alapított családot, azonban korán elhunyt. Anyja, Sylvester Anna törzsgyökeres háromszéki, alsócsernátoni származású volt.

Középiskoláit Kézdivásárhelyen, a kantai gimnáziumban (→Nagy Mózes Főgimnázium) végezte, majd Sepsiszentgyörgyön, a Református Székely Mikó Kollégiumban fejezte be, és itt is érettségizett 1949-ben. Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, egy év fogorvosi képzés után 1956-ban az általános orvosi szakon végzett.

Praxisát Nagyborosnyón kezdte, ahol 1956-tól 1968-ig volt körorvos. 1968-ban került be Sepsiszentgyörgyre, a Megyei Kórházba, ahol előbb szülész-nőgyógyász alorvos, 1971–78 között szakorvos, 1978-tól főorvos, 1989–95 között osztályvezető főorvos volt. Osztályvezető főorvosi tisztéről 1995-ben betegsége miatt lemondott. Végleges nyugdíjazásáig 1995-től 2002-ig főorvosként működött.

Számos romániai és nemzetközi tudományos szimpózium résztvevője és előadója volt. Behatóan foglalkozott a méhnyakrák problémájával, valamint a fertilitás témakörével. Mintegy 25 szakdolgozatot írt, amelyek különböző bel- és külföldi folyóiratokban láttak napvilágot. Három alkalommal kapta meg az Érdemes orvos kitüntető címet, valamint az Egészségügyi munkában kitűnt dolgozó kitüntetést. A Magyar Nőorvos Társaság tiszteletbeli tagja, a Romániai Nőgyógyász Szövetség, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja, a római katolikus egyházközség gondnoka, 1971-től 1980-ig az Orvostudományi Társaság megyei fiókjának titkára volt.

Nyomtatásban megjelent tanulmányai: Fiatalkorúak csontsarcomája (Marosvásárhely, 1954), A cigaretta, mint népbetegség (Sepsiszentgyörgy, 1960). A sepsiszentgyörgyi kórház 145 éves évfordulójára kiadott Emlékkönyvbe (Sepsiszentgyörgy, 1998) ő írta a Szülészet – Nőgyógyászat fejezetet.