Muszka Sándor

(Kézdivásárhely, 1980. márc. 2. –) – költő, író. Apja Muszka Sándor mezőgazdasági mérnök, anyja Muszka Judit matematika szakos tanárnő. Nős, felesége Timár Mónika, gyermeke Muszka Balázs. Vallása református. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte (→Nagy Mózes Főgimnázium), egyetemi oklevelet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia–antropológia szakán szerezett 2006-ban.

2002 és 2003 között a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, ugyanebben az időszakban az Echinox című egyetemi lap magyar oldalainak főszerkesztője volt.

2000 óta jelennek meg versei, írásai az erdélyi, valamint Kárpát-medencei irodalmi lapokban. Előbb mentora majd 2018 júniusa óta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Az erdélyi Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet vers- és prózarovatát szerkesztette.

Tagja a Magyar Írószövetségnek, 2022-től pedig a Magyar Művészeti Akadémiának.

Önálló kötetei:

Ennyi ha történt. Versek. Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2005; Mi nem lóg, ha áll. Versek. Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2007; Múzsák trágyás szekéren. Versek. Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2010; Sanyi bá. Székely egypercesek. Kolozsvár, Erdélyi Híradó Kiadó, 2012, 2013, 2014; Magányos nőknek, bukott fiúknak. Versek. Budapest, Orpheusz Kiadó, 2014; A lusta dög. Próza. Budapest, Irodalmi Jelen Könyvek, 2017; A sziklahitű király (Szent László Kárpát-medencei legendáriuma). Székelyudvarhely, Visus Kulturális Egyesület, 2017; Szégyen. Versek. Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2018; Idegen állat. Versek. Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021; Pokoljárás. Versek. Marosvásárhely, Mentor Könyvek, 2025; A nevenincs férfi. Versek. Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2026

Forgatókönyv:

Falu Fessön. Rövidfilm, Simó Ibolya rendezésében, 2018.

Szövegkönyv:

A csodapatkó. Rajzfilmsorozat. Székelyföldi Legendárium, 2018-tól.

Fontosabb díjai:

Erdélyi Magyar Írók Ligája debütdíja (2005), Irodalmi Jelen-díj (2007), József Attila-díj (2021)

~ első kötete megjelenése óta több mint két évtized telt el. A versek mellett már a második kötetében prózai írás is helyet kapott, amelynek mintadarabja a beat-irodalom egyik klasszikus műve, Jack Kerouac Úton című könyve (1955) lehet. A szerző családnevére rájátszó Muscariculum című “spontán próza” az 1990-es évek egyik székelyföldi kisvárosában az ifjú kisebb-nagyobb kalandokkal tele fejlődéstörténetét vázolja fel egy szabadszájú narrátor elbeszélésében. A helyszínek, az események és történések is beillenek a kisváros, jelesen Kézdivásárhely viszonyaiba, jelen esetben az iskola és az iskolakerülés, a kocsmák és a zenélés, az utazgatások, illetve az úton levés Erdély-szerte és “Magyarban”. Az elnyert politikai-társadalmi szabadság és a szabad kezdeményezések dzsungelében az alvilági életbe is belekóstol a költőnek készülő ifjú. Sikeres érettségi vizsgát tesz, de felvételije a színművészetire nem sikerül. Célja különben nem is a megérkezés, hanem – úgymond – hogy közben ellegyen. (vö. 36.) Kiábrándultság- és feleslegességérzés uralkodik el rajta, s unalom, csajozás és alkalmi pénzszerzés tölti ki napjait. Újabb próbálkozás eredményeként egyetemre kerül, de annak létező kereteibe sem tud vagy nem kíván beilleszkedni. A működő intézményeket, társadalmi normákat és elvárásokat képtelen elfogadni. A véletleneknek és pillanatnyi helyzeteknek kitéve magát, az adott társadalmi körülmények között sodródik, illetve – ahogy előszeretettel mondja –: lóg a semmiben.

Ugyanennek a kötetnek a versei nem idegenek e “spontán próza” témáitól és motívumaitól, viszont egy céltudatosabb, határozottabb lírai énnel találkozunk. A versekből egy sokszínűbb érzelemvilág sejlik fel, átláthatóbb életelvek, józan helyzetfelismerés bontakozik ki, s mindezt kis lírai műformákban s mondhatni hagyományos versnyelven fogalmazza meg a költő, nem egyszer az élő beszéd kihagyásos megoldásait választva. Mind a fiatal, mind pedig az érett József Attila hetykesége, illetve mélysége, önelemző igénye jelen van ezekben a versekben. Példaként ezúttal a Míg elfogy a mag mind címűt tartom fontosnak idézni: “Arra is gondol az ember legvégül / Élnie itt tán büntetésbül / Kellett s kellhet még / Ki tudja hány nap / Istenei / Míg megbocsátnak / S elfogy a mag mind / Mit vetni küldtek / Őrzi s tudja jól / Szüretje nincs.”

Jóval később, újabb köteteiben ~ aztán az egyes ember sorsának kilátástalanságait, a társadalom peremére szorult kiszolgáltatott egyének lázító eseteit foglalta versvilágába, illetve a lét súlyos kérdéseit is felvetette (Szégyen, 2018, Pokoljárás, 2025). Előbbi kötet verseiben az aggasztó társadalmi kérdéseket felvető emberi drámákat, lázító jelenségeket veszi számba a költő, és egy sajátos értelmezés és látásmód alapján jeleníti meg ezeket kis, hatásos életképek sorában, összességében megrázó erejű társadalmi keresztmetszetet alkotva. Ezúttal egyetlen, a Hárman című, mindössze négysoros verset idézném, amely az első személyben beszélő lírai hős szavaival magának az emberi minőségnek az elvesztéséről szóló jelentésnek tekinthető: „Csendes szobának hívják az ápolók, / ötven emberből válogattak ki. / Senki nem jajgat, nem sír és nem beszél, / tanulunk nem embernek lenni.” Olyan helyzettel szembesít ezúttal a költő, amikor tényleg feltehetjük a kérdést: milyen is nem embernek lenni? Ezzel a kérdésfelvetéssel a költő előre is mutat, a másik kötet ugyanis immár magáról az emberi létezésről fogalmaz meg bölcsleti gondolatokat, véges földi létünkről, illetve az örök isteni jelenlétről. A gyűjtő című filozofikus lírai reflexióban például: „Hozzá jutunk mind, / megunt játékszerek. // Nem tudja senki, / miért gyűjt kacatot.”

Kétségtelen, ~ írói népszerűségét a székely egypercesek hozták meg. Ezekben, a Sanyi bá cím alatt több kiadást megért rövidprózáiban egy kisembertípusnak, a fantázia szülte székely atyafinak a normákat állító társadalomban való bukdácsolásait alkotja újra, s így elképzelhető, hogy az író szülővárosának egy-egy figuráját és a velük megesett sírnivalóan mulatságos történeteket is megidéznek, már-már a legendák közé emelnek. Amit a szegény emberről régen kimondtak, hogy akkor nevet, mikor inkább volna oka sírni, valamiként érvényes ez a felismerés a Sanyi bá-történetek olvasójára/hallgatójára is. ~ ugyanis olyan emberi helyzeteket és sorsokat villant fel rövidprózájában, amelyek az olvasónak sírásra adnának okot, semmint nevetésre. Következésképpen sírva nevet történetein, ezeket olvasva, vagy még inkább az író előadásában ezeket hallgatva. Nem véletlen, hogy a könyv mellé CD-melléklet is készült.