Kézdivásárhely a képzőművészetekben

Immár történelmi távlatba is helyezhető annak az összképnek a változása, amelyet a művészeti képalkotás tár elénk Kézdivásárhelyről.  Néhány stációja ennek a képalkotásnak:

Templom a város régi címerében

Dr. Szekeres Attila heraldikus →Kézdivásárhely címereiről írt tanulmányában olvasható: „Az eddig ismert legkorábbi vörös pecsétviasz-lenyomatot egy 1791. évi hűségeskülajstromon találták meg. E pecsétlenyomat – címeres pecsét – megtalálható egy 1808-as iraton is. És ismeretes az →Incze László Céhtörténeti Múzeumban őrzött, az erdélyi főkormányszék (Gubernium) által a kézdivásárhelyi Mészáros Céhnek (→céhek) kiállított kiváltságlevélen is. E levélen, melyet 1809. november 22-én iktattak és hirdettek ki, Szőts István főbíró és Szőts András jegyző aláírása között a város vörös viaszba nyomott pecsétje látható.

A pecsétnyomaton látható címeren a pecsét közepén kerek talpú pajzsban, sík talajon, a pajzs hátsó széléből előtűnő szekér látható, melyet kalapos, ostorát magasba lendítő lovas által megült ló vontat. A szekérből három búzakalász emelkedik ki. A pajzson még egy templom is látható. A pecsét körirata: SIGILLVM : OPPIDI : KEZDI : VASARHELY : 1740.”

„A pajzson még egy templom is látható” – írja a jeles kutató, akinek szíves tájékoztatása alapján tudjuk, hogy egy ilyen ábrázolás nem jellemző a városcímerekben; a kézdivásárhelyi címerben a templom az eddigi ismeretek szerint az egyetlen ilyen. Ugyanakkor – hozzáteszem, az első olyan képzőművészeti ábrázolásnak, „képnek” tekinthető, amely egy kézdivásárhelyi épületet örökített meg. A kis templom valójában a régi református – feltehetően fatemplom – leegyszerűsített formája lehetett. Feltevésemet erre vonatkozóan, Szekeres Attila a következőkkel erősítette meg: „Az református templomnak kell lennie,/ A címerben ábrázolt épületnek JM/ a tornyon szélvitorla van a pecsétnyomón is, a pecsétlenyomatokon is és a különböző rajzokon. Egyedül Tagányi Károly könyvében van kereszt a tornyon, de az bizonyára hibás, megszokásból rajzolhatták.”

Szekeres Attila gyűjtéséből ismerjük továbbá az 1740 évi címernek a pecsétrajzát, gr. Kemény József pecsétrajz-gyűjteményéből, amelyet Kolozsváron, az akadémiai levéltárban őriznek.

Bicsérdy János: Kézdi-Vásárhelynek északról felvett látképe

„K. Vásárhely a távolból, mint minden lapályon fekvő város, nem sokat ígérő küllemmel bír.  Keletről a Feketeügy partmagaslatára, északról a Torja pataka mederormára van fektetve és igy mégis némi csekély magasságon fekszik, főként az alantabb elterülő Feketeügy völgyéről tekintve. Melynél 14 öllel fekszik fennebb, mert a Feketeügy tere Oroszfalunál 276 öl, míg K.-Vásárhely 290 ölre fekszik a tenger színe fölött, de ha fekvése nem nagyon regényes is, azért a városnak Sz.-Lélek fel ő l felvett képét melléklem.” Orbán Balázs III. 103. old.

Bicsérdy János rajzán, amelyet Orbán Balázs fényképe után készített, a város északi felőli összképét látjuk. Az előtérben, a mezőben álló kalapos férfit és családját, valamint legelésző állatokat rajzolt a grafikus, amelyek hiányoztak a fényképen, így életszerűvé, mozgalmassá tette a fotó statikus jellegét. A kép bal oldalán, a vízszintesen keresztbe húzódó deszkakerítés mögött, a város kantai részének épületei tűnnek fel, föléjük magasodik a római katolikus templom. Jobb oldalon a főtéri református templom épülete látszik, a hagymakupolás tornyával. A várostól messze, hátul a Keleti-Kárpátok magas hegyvonulatának körvonalai zárják le a képet.

…………………………………………………………………………………………………………

Bicsérdy János (1850 e.-1904 e.), festő, grafikus, miniatúrafestő 1850 és 1899 között működött. Szekszárdon, majd Pesten élt. Egyes források szerint – bár erre vonatkozóan nem maradtak dokumentumok – 1876 után a  fogarasi állami polgári és kereskedelmi iskola rajztanára volt. Portrékat és tájképeket is készített. 1860 körül képes folyóiratokhoz készített illusztrációkat. Rajzai a Vasárnapi Ujságban is megjelentek. Greguss Jánossal és Keleti Gusztávval együtt ő rajzolta a képeket Orbán Balázs, Székelyföld leírása (Pest, I-VI. 1868-1873) című művéhez. Neve elsősorban a 14. századi Képes krónika Bécsben őrzött példányának 1876-ban történt lemásolása révén maradt emlékezetes.

Bicsérdy János: Kézdi-Vásárhely piacza

Bicsérdy János rajzát Orbán Balázs A Székelyföld leírása 3. kötetének a 106. oldalán közölte. Bicsérdy a 3. kötettől rajzolta az Orbán Balázs illusztrációit pontosabban fára metszette, majd Rusz Károly és Morelli Gusztáv metszete került a kötetekbe.

Orbán Balázs: Kézdivásárhely piactere (fénykép)

A város piaczterének rövid leírása Orbán Balázs könyvének a 103. oldalán így szól: „A város középpontján van hosszukás négyszög piacza, ennek délnyugati szögletében a reformátusok csinos és terjedelmes temploma, s néhány csinos ház, – mint mellékelt képünkön látható. (Lásd a 106. lapon). Hanem a mi az idegent meglepi, az azon sajátságos és csakis a legrégibb székely városoknál (mint Sz.-Udvarhely) észlelhető építési modor, miszerint minden udvar egyszersmind utcza is – vagy inkább sikátor – mely egy hátulsó utczával van összefüggésben. Az ily sikátorok sűrűn egymáshoz épült, többnyire földszinti házakkal vannak szegélyezve; ily udvar-utczák vannak mindenütt a piaczon és a város más részeiben is, és azért K.-Vásárhelynek népességéhez arányítva kiterjedése csekély. Ezen udvar-utczákon – ha oda behatolsz – mindenütt szorgalmat és tisztaságot találsz, rend és jóllét jelei mutatkoznak, s ha ott a lelkes tekintetű, rendszerint mártialis termetű polgárokkal találkozik az ember, »adjon Isten jobb napokat« köszöntéssel üdvözlik őt.”

Orbán Balázsnak ezen fényképe alapján készítette Bicsérdy az előbbi rajzát az 1860-as évek elején, majd metszet formájában ez jelent meg Orbán Balázs könyvében. A fotót Erdélyi Lajos közölte az Orbán Balázs Székelyföld képekben című kötetben, amely megjelent a Kriterion Könyvkiadónál, Bukarestben, 1971-ben. Ebben, a 30. számú képen a piactér nyugati oldalán épült házakat lehet látni, előttük lovas szekerekkel. A fényképet az akkori nyomdatechnikával nem lehetett reprodukálni, ezért Bicsérdy készített róla rajzot, amelyen már csak két lovas szekeret látunk, egy két sétáló emberrel. A rajz hűen adja vissza a házsort, még az olyan feliratot is, amely a fotón kevésbé látszik: az egyik üzlet bejárata fölött a Fejér családnév olvasható. Az emeletes ház az egyik legtehetősebb kézdivásárhelyi kereskedő családé volt. A 20. század elején Fejér Lukács ruhakereskedő üzlete működött az épület földszinti traktusában.

Jankó János: Háromszéki népviselet, falusiak és városi polgárok

Orbán Balázs Székelyföld leirása III. kötetének 203. oldalán egy Háromszéki népviselet, falusiak és városi polgárok című rajzot közölt. A kép jobb alsó sarkában: Rajz Jankó felirat olvasható. Orbán Balázs a képre vonatkozóan a 204. oldalon a következőket írja: „Már közelgünk Háromszék véghatáraihoz, s még mindeddig nem érintettem a háromszéki népviseletet, azért midőn annak képét melléklem (lásd a 203. lapon), egyszersmind magyarázatul pár szót idecsatolok. A háromszékiek népviselete Alvidéken sokban hasonlít a már közlött udvarhelyszéki népviseletekhez, csakhogy a férfiak ujjasa valamivel hosszabb, inkább kabátszerű; Felvidéken – főleg a →Szentföldön – már inkább a csíki népviselethez húz. Télben hosszú irhabundát, fejükön hosszú fekete báránybőr-kucsmát hordanak, mibe szükség esetén követ helyezve, fegyver helyett is használják. A nők öltözéke azonos az udvarhelyszékiekével. A városi polgárság szederjes posztóból készült bővebb szabásu magyar nadrágot s ilyszinü ujjast visel. Mellékelt képünk a vásárhelyi piaczon vásár alkalmával csoportositott helyzetben mutatja be úgy a falusi, mint városiak népviseletét.”

A könyvben látható ábrázolás az eredeti rajz tükörképe. Ezért könnyen elkerülheti a néző figyelmét, hogy a háttérben megrajzolt házak alapján beazonosítsa a helyszínt, pontosabban a kézdivásárhelyi piactér nyugati házsorát a református templommal. A képen a város piacterén zajló vásár egy jelenete látszik. Középen egy kelmét áruló asszony ül, portékáját felajánlva az előtte álló asszonynak. A mellette álló városi polgár kézmozdulatával mintha alkudni próbálna. Egy másik városi polgárpár érdeklődve nézi a jelenetet, amelynek életszerűségét még egy kis kutya alakja erősíti. Jobbra egy gyümölcsárus asszony áll. A háttérben a nyüzsgő tömeg és a kép jobb felső sarkában a református templom tornyának vázlatos körvonalait látjuk. Mindezt összevetve arra gondolhatunk, hogy Jankó János – a festő, vagy a néprajzkutató fia, ezt nem tudjuk eldönteni – , mivel nem tudunk arról, hogy megfordultak volna a városban, Orbán Balázsnak a kézdivásárhelyi vásárban, az 1860-as évek első felében készült fényképe alapján rajzolta meg a jelenetet.

Juhász Árpád: Kézdivásárhely

Juhász Árpád (1863–1914) festő, grafikus. Zomborban született, Budapesten halt meg. 1902 és 1904 között Malonyai Dezső megbízásából több száz ceruza – és tollrajzot, valamint számos akvarellt készített erdélyi, különösen kalotaszegi és székelyföldi településekről, jellegzetes épületekről és néprajzi tárgyakról. Az 1906-ban megjelent A magyar nép művészete című könyv előszavában a szerző, többek között Juhász Árpád nevét is megemlítette, mint az egyik legfontosabb munkatársát: „Ehhez az első kötethez javamunkájukkal járultak dolgozótársaim: Edvi-Illés Aladár, Juhász Árpád, Kriesch Aladár festőművészek… föstöttek, rajzoltak, vélünk együtt fényképeztek és gyűjtöttek, segítettek a megírásban és a szerkesztésben.” Lásd: https://mek.oszk.hu/01600/01671/html/index.html?00000.htm&0

A magyar nép művészete második kötetében a székelységről írt fejezet egyik kisméretű illusztrációjának aláírása: Kézdivásárhely. A tusrajz bal alsó sarkában Juhász Árpád szignója látható, amellyel Malonyai könyvében számtalan rajzát írta alá a művész. A pontos megfigyeléssel, részletezően megörökített, két egyemeletes körtornácos ház, azt az épülettípust ábrázolja, amelyet ma az 1835-ben épült ún. Finta-ház alapján ismerhetünk. Közöttük, egy kis, földszintes épület rajza is kivehető. Az épületekről a rajz feltehetően az 1900-as évek elején készült. Feltételeztük, hogy a város mai főterén, a régi piactér jellegzetes épületei lehettek, amelyeknek a földszinti részén üzlethelyiség volt, az emeleti részen pedig a tulajdonos családja lakott. →Dimény Attila kutatásai nyomán ma már biztosra mondható, hogy a rajz jobb oldalán ábrázolt épület a Vörös-ház, eredeti állapotában, amelyet egy keskeny sikátor választott el a szemben megörökített épülettől. A két épület Bicsérdy János Kézdi-Vásárhely piacza című rajzán is felismerhető. Juhász Árpád rajzán a bal oldalon látható épületet lebontották, a 20. század elején, amikor a református templom felé elhelyezkedő emeletes épületeket átépítették, a munkálatokat 1903-an fejezték be.

Franz Kollarz: Gábor Áron ágyúöntő műhelye Kézdivásárhelyen

Gábor Áron alakjának 19. századi, tehát még kortársnak tekinthető ábrázolása az a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyről készített ceruzarajz, amely a szabadságharc és korszak több jelentős eseményét megörökítő, Franz Kollarz (1825-1894) kezétől származik.  A rajzot első alkalommal, Gracza György közölte 1895-ben, Az 1848-49-iki magyar szabaságharc története c. munkájában, majd a Rózsa György és Spira György által összeállított Negyvennyolc a kortársak szemével c. kötetben közölték újra, a következő kép- aláírással: „ A kézdivásárhelyi ágyúöntőde , amelyet novemberben Gábor Áron berecki asztalosmester a maga erejéből hoz létre a székely népfelkelés számára – Franz Kollarz ceruzarajza ( a kép előterében) Gábor Áron s (mellette) egyik segítőtársa, Thuróczi Mózes kézdivásárhelyi rézöntő mester alakjával.”  Tekintsünk el attól a téves megállapítástól, hogy Gábor Áron a maga erejéből hozta volna létre a kézdivásárhelyi öntőműhelyt, most az előtérben ábrázolt személyekre koncentráljunk. A Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában őrzött nagyméretű rajz keletkezésének dátumát nem ismerjük, azonban annak szerzője láthatta a Jakab Elek által 1880-ban, de még inkább a Vasárnapi Ujságban 1881-ben közölt mellképet, és abból inspirálódva egy egész alakos Gábor Áron portrét rajzolt meg a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhelyben. Az osztrák festő és grafikus tudomásunk szerint sohasem járt ezen a vidéken, csak Jakab Elek könyvéből, vagy a Vasárnapi Ujságból, esetleg hallomásból tudhatott az egykori ágyúöntőkről és a kézdivásárhelyi műhelyről.  A mesterien megkomponált, tetszetős rajz csupán Gábor Áron Gyárfás Győző által elképzelt arcképének újra rajzolásában tekinthető „hitelesnek.” minden más részlete a művészi fantázia eredménye.

Az iránt kutatva, hogy a rajz mikor és milyen körülmények között kerülhetett a Történelmi Képcsarnokba, az ott fellelhető kevés adat alapján nem lehetett eligazodni. Feltűnt viszont a grafikai lap szokatlanul nagy mérete, (48, 1 x 54, 1 cm), amelyből arra lehetett gondolni, hogy szerzője nem egy könyv illusztrációjának szánta. Ezen túl semmilyen más információnk nem volt a munkáról. De mivel minden tudományos kutatás során lényeges dolgok a legjelentéktelenebb részletekben is rejtőzködnek, itt is ezt kellett megtapasztalni. Pontosabban: mindeddig elkerülte a kutatás figyelmét, hogy a rajz Gracza György munkájában történt első közlésekor a képaláírás zárójelbe tett megjegyzése így szól: „Eredetije az orsz. 48-49 –iki ereklyemúzeumban.” Vagyis, a rajz gróf Kreith Béla gyűjteményéből származott, amelyet az állam 1894-ben, a rajz közlése előtt egy évvel megvásárolt. Kreith Béla ereklyegyűjtő módszeréről tudjuk, hogy a különböző gyűjteményekből, magánszemélyektől megvásárolt eredeti negyvennyolcas képzőművészeti alkotásokat gyakran saját elképzelése szerint megrendelt rajzokkal és festményekkel egészítette ki. Ez történhetett a kézdivásárhelyi ágyúöntő műhely művészi ábrázolásával is.  Kreith Béla hatalmas gyűjteményében kezdetben alig lehetett háromszéki vonatkozású képes dokumentum. Bécsi tartózkodása idején, 1890 körül több más képzőművész mellett Franz Kollarz festő-grafikussal is megismerkedhetett, akinek a saját olvasmányai alapján beszélt az ágyúöntőkről, megmutatta a Vasárnapi Újságban közölt Gábor Áron portrét, és mindezek alapján megrendelte a témát megörökítő kompozíciót.

Visszatérve Franz Kollarz képére, a háttérben látszó árkádos épületet, amelyhez hasonló Kézdivásárhelyen 1848-ban nem létezett Franz Kollarz egy ausztriai, feltehetően bécsi öntőműhely mintájára komponálhatta a munkájába. Az ágyúöntés és felszerelés különböző munkafolyamatait egyetlen térben zsúfolta össze a művész, holott Turóczi Mózes az 1881-ben kelt emlékiratában – többek között – hét deszkaszínben működő kovácsműhelyt emleget.  Az előtérben – a zsúfolt kompozícióban – az eddig megnevezett két személy helyett három fő alakra figyelhetünk fel. Elől, az addig ismert arckép alapján, talán épp Gábor Áron áll honvédtiszti egyenruhában, jobb kezét a melléhez emelve. Arcvonásai megegyeznek a Vasárnapi Újság Gábor Áron portréjával. Mellette, a székely huszárezred egyenruhájában egy ismeretlen tiszt áll. Egyenruhája miatt nem gondolhatunk Turóczi Mózesre, az ágyúöntő műhely vezetőjére, aki bár tüzér századosi rangot is kapott, honvédkatonai egyenruhát sohasem viselt. Őt inkább abban a polgári viseletbe öltözött, kerek sapkát viselő, zömök alakban ismerhetjük fel, aki a két honvédtiszt mögött áll, és rájuk tekint. Testalkata és arcának fiziognómiája erősen emlékeztet a kézdivásárhelyi ágyúöntők csoportképén látottakra.  További kutatásra vár tehát, hogy kire gondolhatott a művész a Gábor Áron és Turóczi Mózes között felbukkanó székely huszártiszt megörökítésekor, aki meglehetősen avatott mozdulattal, jobb kezével előre intve utal az őket körülvevő emberekre és munkálatokra.

Minden esetre, ha helyesen ismertük fel a jelenet résztvevőit, Gábor Áron elegáns alakja semmiben sem emlékeztet arra az „czondrába öltözött, izmos, középtermetű, kerek képű, szakálos férfi”-ra – ahogyan Nagy Sándor elbeszélése alapján Orbán Balázs jellemezte, aki 1848. november 23-án, a sepsiszentgyörgyi székgyülésen, a teremnek az egyik szegletében szólásra emelkedett, és a hagyomány szerint mindenki örömére kijelentette, hogy „Lesz ágyú!”  A jó nevű osztrák művész közel negyven évvel az után, hogy a híres mondat elhangzott, a megrendelő kívánságára egy olyan, mondhatni lelkesítő alkotásban összegezte a sok kézdivásárhelyi ágyúöntő, puskapor-és gyutacsgyártó, kovács, kerekes, asztalos és ács hírnevét, amelyben ugyanakkor elsősorban a múltszépítő, művészi eszközeivel tovább fényesítette a hős Gábor Áron nimbuszát. Miközben Turóczi Mózes töredelmesen bevallja Az 1848-49 béli szabadságharcunkban való hű és lelkiismeretes munkám leírása címmel fennmaradt emlékiratában: „…én igen sok hasznát vettem vala az 50-es évekbe annak, hogy az öntés címet is ő viselte, mert üldöztetésem alatt mindég azzal menekültem, hogy ő volt minden, hallgattam, mert hasznát vettem.”

Plugor Sándor: rajz a főtérről – 1972

Plugor Sándor (1940 – 1999) grafikus művész kiterített tusrajza a →főtéri épületekről két regiszterben ábrázolja a házsorokat, a felső sorban a →főtér déli oldalával kezdődik, majd a →református templomtól folytatódik a →Vigadó melletti házig, onnan a főtér északi házsora, az Apafi utcáig. Az alsó sorban a régi tanácsháztól (múzeum) a Beke féle házzal befejezően. Hiányzik még 2-3 épület, amelyek még a főtérhez tartoznának. A rajz bár nem műszaki rajz, az épületek homlokzatát öröktette meg a homlokzat díszítményeivel együtt. A kiterített rajz a múzeum megnyitása alkalmára – 1972 – nyomtatott Kézdivásárhely című kiadvány védőborítójára készült, pozitív és negatív kivitelben egyaránt.

Gy. Szabó Béla: A Kovácsszer utca Kézdivásárhelyen. 1975

Gy. Szabó Béla (1905 – 1985) grafikusművész több rendben állította ki a műveit a kézdivásárhelyi múzeumban, azokban az években, amikor Erdély szerte itt volt az egyetlen alkalmas terem nagyobb kiállítások rendezésére, és a képzőművészek előszeretettel rendeztek itt egyéni és közös tárlatokat. Gy. Szabó Béla, mint több más kortársa baráti kapcsolatot ápolt a múzeum munkatársaival, ő is bejárta a város zegzugos utcáit. A →Kovácsszerről előbb szénrajzot készített, amelynek alapján a műtermében elkészítette a fametszetet is. A művész személyes élményeit is belerajzolta a városrész jellegzetes házának az ábrázolásában, ahol a múzeum egyik alkalmazottja élt: alacsony kis, fejkendős női alakját a kerítés mögül kitekintve örökítette meg, akinek a kis fiai a ház előtt játszanak.

Vetró András: Kézdivásárhely

A 30 cm átmérőjű, fekete színnel patinázott terrakotta féldombormű 2002-ben
készült. A város jellegzetes főtéri házainak félkörben kiképzett sora veszi körül
a holdsarló formában elhelyezett Gábor Áron portrét. A házsor alatt bemélyítve,
nagybetűkkel írva KÉZDIVÁSÁRHELY olvasható. A belső peremben, a város
nevéhez hasonlóan bemélyítve GÁBOR ÁRON 1814 – 1849 felirat nevezi meg
a plasztikusan formált Gábor Áron arcot, amely nagyjából a Gyárfás Győző által
rajzolt portré vonásait őrzi. Gyárfás Győző ceruzarajza a kézdivásárhelyi Incze
László Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található. Vetró András alkotása
az 1848-1849-es magyar szabadságharcban résztvevő kézdivásárhelyi
mesteremberek és a hős ágyúöntő emlékét őrzi.

Kosztándi Jenő: Kézdivásárhely

A 2009-ben készített nagyméretű (70×200 cm), vászonra festett olajkép Kézdivásárhely különböző épületeinek ábrázolásából álló kompozíció. Kosztándi Jenő a festményt Hegedűs Ferenc megrendelésére készítette, és az Atrium szálló halljában került elhelyezésre. A művész a város legjellegzetesebb épületeit választotta témájául, a kantai minorita rendház barokk kapujától kezdve a Turóczi Mózes-féle házig. A monumentális festményen, össze-vissza dülöngélő kisméretű, színes házakat látunk. Az egész képnek sajátos bája, humora van, amely oly kedvessé teszi a művész értelmezésében a szülővárost.

Vetro Bodoni Zsuzsa pasztelljei

Vetró Bodoni Zsuzsa (1951–2020) két pasztellben fogalmazta meg a várossal kapcsolatos gondolatait. 2009-ben Kézdivásárhely címmel készült (60 x 60cm) az a kompozíciója, amelyben a város történelmének jeles évszámait és különböző korszakokban használt megnevezéseit rajzolta meg 1407-től 1740-ig. Ez →Kézdivásárhely történeti kronológiájának sajátos képzőművészeti ábrázolása.

Az ábrázolásban egy zöld színű kürt lendületes rajzát iktatta be a művész, mintegy kürtszóval jelezve az évszámok jelentőségét a város életében.  Egy másik, A társulat című pasztellben, amely 2011-ben készült (50 x 70 cm), vándorszínészek kis csoportját látjuk a kantai minorita kolostor udvarának 1807-ben épült barokk kapuja előtt.

A mű keletkezésével kapcsolatban arra gondolhatunk, hogy a művész, a →Nagy Mózes Főgimnázium diák színjátszóira  emlékeztetett, akik különböző színdarabokat adtak elő a 2000-es években az ódon rendház udvarában. Érdemes megemlíteni, hogy a művész, Vetró Bodoni Zsuzsa és a 21. századi diákok emlékezetében mélyen élt és él a hajdani, 18. századi, kantai iskoladrámák szövege.

Sárosi Mátyás metszetei – 2022-2025

Sárosi Mátyás grafikus 2022 és 2025 között készült linóleummetszetekben és lavírozott tusrajzokban örökítette meg a szülővárosa néhány emblematikus épületét, építményét. A linómetszetek, amelyeknek mérete átlagosan 20 x 28 cm, valósághűen ábrázolják a következő épületeket: a Gábor Áron tér (→főtér) északnyugati oldalán, 1903-1904-ben épült →Vigadó, a Vasút és a Bem utca találkozásánál, 1823-ban megnyitott →Székely Katonanevelde, a főteret délnyugati irányból lezáró, 1838-ban befejezett →református templom, a főtér északnyugati sarkán, 1907-ben emelt Kisegítő Takarékpénztár, a mai városháza épülete. Tusrajzok készültek a →Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárról, Hahn Jakab homlokzati tornácos faházáról és →Purcell János síremlékéről. A metszetek mérete: 21 x 29 cm.

Vigadó – linometszet

Báró Wesselényi Miklós Könyvtár – tusrajz

Báró Purcell János síremléke – tusrajz