Dimény-Haszmann Árpád István

(Kézdivásárhely, 1977. szeptember 28. – ) költő, újságíró, szerkesztő. Szülei: Dimény Árpád András és Brassai Margaréta. Vallása református. Felesége dr. Dimény-Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Múzeum vezetője Csernátonban. Négy gyermek édesapja: Dimény-Haszmann Örs (2007), Dimény-Haszmann Előd (2009), Dimény-Haszmann Ida Lili (2013) és Dimény-Haszmann Aba (2023). Íróként a Dimény H. Árpád név alatt közöl.

~ az általános és a középiskolát szülővárosában végezte, a Nagy Mózes Elméleti Líceum (→Nagy Mózes Főgimnázium) diákjaként érettségizett 1996-ban. Kézdivásárhelyen a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ posztliceális képzésén informatikát tanult 1997–1999-ben, Sepsiszentgyörgyön pedig elvégezte a Heltai Gáspár Angoltanárképző Kollégiumot 1999 és 2001 között. Az Angol–tanítóképző Főiskolát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi kihelyezett tagozatán (2001–2004) végezte, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett oklevelet (2011) Kolozsvárt.

2001 és 2010 között a →Székely Hírmondó újságírója, 2010-től megszűnéséig, 2022-ig  pedig a napilappá vált újság vezető szerkesztője volt. Társszerkesztője a Csernátoni Füzetek néprajzi-kulturális kiadványnak.

Tagja a Romániai Írók Szövetségének, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL).

Művei:

Apatológia. Versek. Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2014, Levelek a szomszéd szobába. Versek. Erdélyi Híradó Kiadó–Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2016, Fák Daphnénak. Versek. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2022.

2014 óta ~ több művét beválogatták hazai és anyaországi antológiákba (Mozdonytűz, 2014, Erdélyi Szép Szó, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2020, 2022, 2023, 2024, 2025, Szép versek, 2017

Díjak:

A Székelyföld kulturális folyóirat Szabó Gyula-emlékdíja (2014), az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) Méhes György-debütdíja (2014), a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Térey János-különdíja (2022)

~ első kötetének ismertetésekor hangzott el, hogy érett alkotó jelentkezett az erdélyi magyar irodalomban, s magának a kötetnek a gerincét az apával szembeni patologikus viszony képezi. Ezt különben mintegy előrejelzi a szójátékba foglalt kötetcím: apatológia. Bizonyára az apa viszonylag korai elvesztése nyitotta meg a zsilipeket, s ez az esemény aztán nemcsak a felnőttkori apa-fiú kapcsolat boncolgatását indította el, hanem a gyermekkor emlékeit is felszínre hozta a lírai alanyban. Költőnk esetében ez az időszak nagyjából a romániai diktatúra utolsó, legkeményebb periódusára esett, így a Kézdivásárhelyen is az 1960–70-es évek fordulóján végbement erőltetett iparosításnak s az azzal járó társadalmi átalakulásnak is a következményei érzékelhetővé válnak ~ verseiben. Például a székely kisvárosban – a vargavárosban! – kiépült új lakónegyed vagy a csavargyár „természetrajza”, a benne lakó és dolgozó egyénnel. Utóbbi ipari létesítményt a gyermek nézőpontjából mutatja be a költő, lévén hogy ez volt az apa munkahelye, ahol néha megjelent a fia: „irigyeltem munkahelyét, pedig többnyire éjszakás volt. / hogy tízóraija mellé mindig könyvet csomagolt (…) aztán amikor először bejutottam a portán át, / kihúzva igazoltam magam, hogy apámnak vacsorát. / hátra gyárudvaron és be. azt a gyönyörű erőt! / teljes erővel taszítottam a kompresszorház nagy vasajtaján, / s kábultan, mint egy pillanattal ébredés előtt… / betont remegtető zaj s olaj fanyar szaga járta be a szám, / szerszámos ládák raklapokon, kibontott gépek, degedtet vérző fém. / rezegve élő, zümmögő, rázkódó hatalmas masinák tornyosultak fölém. / boldognak tűnt, ahogy a félig beton, félig üveg fülkében ült, / de legalább elégedettnek. s a zajos hodály megédenült (…) két különböző világot látunk. én a magam horizontján. / az övé fekve tágul, s nem mondja, de látom, fárad / csillogó szeme, mint az üzemudvar ritkás füve között az olaj, / csomagol: tízórai, könyv, s elhagyni készül ezt a gyárat.” (boldog? legalább elégedett?)

Látható, hogy nyomokban jelen van a felső-háromszéki kistérség központjában végrehajtott iparosítás az évtizedekkel később jelentkező ~ költészetében is, sőt a gyárvilág körülményei között élő ember mentalitás- és értékváltása is kiolvasható költőnk egyik-másik verséből (a kazánház, lépcsőházajtó, de mégis). Emellett a költő versvilágába beépült a kisváros udvarteres térszerkezete, egy-egy utcája (Keresztes Máté utca!) és utcarészlete (XI. levél).

A költő a maga felnőtt apa-siratóját az alig van című versében írta meg: „ha jól számolom még egy hét és biztosan jól számolom én nem / tévedek fogy egyre kevesebb az idő és őt naponta eltemetem (…) rokona barátja alig van már bennem alig van se szép se jó otthon alig van / nem haragszom mindig éjszakás voltál időnket átaludtad s most alig van”, s az ősz a nyárban címűben pedig az apa halála alkalom, hogy számot vessen a költő az elmúlás örök törvényével, s ezt távolságtartóan, mintegy objektív hangon teszi: „hatvanhárom éves fejjel őszölni ment / oda hol egymásra borulnak fák a fákkal / hol homok a mésszel és hűs cement / hol eggyé válnak a fiúk apákkal nagyapákkal.”

~ versei különben a személyes líra körébe tartoznak többnyire, vallomásosak, a közvetlen és élőbeszédszerű megszólalást választja a költő, de éppen első kötete tanúsítja, hogy a szereplíra területén is „megfordult”. (lásd az Apám levelei című ciklust!)