Rácz Gábor

vitéz Rácz Gábor (Kézdivásárhely, 1898. augusztus 13. – Felsőzsolca, 1954. június 25.) – ügyvéd, politikus, lapszerkesztő, nemzetgyűlési képviselő. Apja Rácz Gábor gazdatiszt, liszt- és terménykereskedő, anyja Veress Amália. Tízen voltak testvérek, ő volt a legnagyobb. Felesége Schvank Anna irodai ügyintéző, majd a Budapesti Gyógyászati Segédeszközök Gyárának alkalmazottja (1936-ban kötöttek házasságot Miskolcon). Gyermekeik: dr. Rácz Attila jogász, egyetemi docens és Rácz Béla vegyészmérnök.

A gimnáziumot Kézdivásárhelyen (lásd →Nagy Mózes Főgimnázium) végezte, 1916-ban érettségizett és iratkozott be Budapesten az Állatorvosi Főiskolára. Csak egy szemesztert végzett el, behívták katonának. 1917 szeptemberében Nagyszebenben tüzértiszti vizsgát tett. 1917–18-ban a francia és az olasz fronton teljesített katonai szolgálatot, mint tüzérfőhadnagyot többször ki is tüntették. 1918–19-ben részt vett a Székely Hadosztály küzdelmeiben.

A háború után Miskolcra került, ahol a honvédség kötelékében pénzügyi-számviteli tisztviselőként dolgozott. 1926-ban a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktorátust szerzett. Közben a háborúban, majd a forradalmak alatt tanúsított magatartásáért Horthy Miklós kormányzó 1924-ben vitézzé avatta.

Miután 1930-ban a honvédségtől nyugdíjazták, ügyvédjelöltként működött, majd bírói és ügyvédi vizsgát tett, és 1935–1952 között ügyvédi gyakorlatot folytatott. Közben 26 katasztrális holdnyi földbirtokán gazdálkodott.

Az 1920-as évek végén politizálni kezdett: Bajcsy-Zsilinszky Endre mellett bekapcsolódott az ellenzéki politikai mozgalomba, 1930-ban a Nemzeti Radikális Párt (NRP) tagja lett; előbb, 1933-tól a párt miskolci szervezetének igazgatója, majd országos főtitkára, és 1935-ben putnoki képviselőjelöltje.

Közben 1931-től pártja politikai lapjának, a Szabadságnak az egyik szerkesztője.

Miután a Nemzeti Radikális Párt beolvadt a Független Kisgazda Pártba, ebben a pártban kapott tisztségeket, és 1939-ben képviselőjelölt lett a szerencsi választókerületben.

Egyik szervezője volt az 1943-ban a Miskolcon tartott háborúellenes nagygyűlésnek, melyen Bajcsy-Zsilinszky Endre is részt vett, és a világháborúból való kilépést követelték. 1943 végén megkapta Horthy Miklós kormányzótól a Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetést.

A nyilas hatalomátvétel után a Gestapo letartóztatta. A börtönből 1944 decemberében szabadult. Beválasztják a Debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. január 29-től Miskolc városa, április 3-tól Borsod vármegye törvényhatósági bizottságának a tagja, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) helyi lapjának, az 1945. május 20-án induló Miskolci Hírlapnak felelős szerkesztője.

Részt vett az 1945-ös választásokon, a miskolci 15. választókerületben november 4-től az FKGP színeiben nemzetgyűlési képviselő lett.

1947 májusában ellenezte a Kisgazdapárt és a kommunisták közötti koalíciót, ezért kizárták a pártjából (a „szalámi-politika” egyik áldozata lett). Ekkor az FKgP-ből kiszakadt, konzervatív nézeteket valló Magyar Függetlenségi Párthoz (MFP), másképp a Pfeiffer-féle párthoz csatlakozott, melynek országos listáján újból országgyűlési képviselővé választották. A pártot azonban Rajk László belügyminiszter betiltotta; és ~ ekkor visszavonult a politikai életből.

1952 június 25-én, „mint volt fasiszta képviselőt”, családjával együtt kitelepítették a Hortobágyra, ahonnan 1953 szeptemberében szabadult. Miskolcra családjával már nem térhetett vissza, Felsőzsolcán telepedett le, és az egyik miskolci ügyvédi munkaközösségben látott el irodai ügyintézői teendőket. 1954-ben hunyt el, Budapesten a Szerviták tere Szent Anna templom urnatemetőjében nyugszik feleségével együtt.