református templom
A →főtér (Gábor Áron tér) délnyugati sarkán helyezkedik el, műemlék templom, a romániai műemlékek jegyzékében a CV-II-m-B-13280 sorszámon szerepel. Impozáns méretű, 1000 ülőhelyes, Székelyföld legnagyobb református templomának tartják.
1781-től, a II. József császár által kibocsátott Türelmi rendelet (1781) nyomán kezdték el építeni a korábbi, XVII. század eleji, részben faszerkezetű templom helyébe (dr. Török Andor egykori polgármester szerint erre a templomra utal Kézdivásárhely 1740 előtti →címere). Székely János lelkipásztor az egyházközség Historia Domusában a következőképpen ír: „A régi fatemplom köré építették a kőfalakat, hogy legyen hely az építés ideje alatt is Isten imádására, s mikor a kőtemplom készen volt, ajtóin a régi fatemplom bornáit kihordogatták, nagy erőfeszítéssel, meghatóan kegyes leleményességgel”.
A korábbi templomok építéstörténete csak részben rekonstruálható. A XVI. század második felétől biztosan protestáns Kézdivásárhely korábbi katolikus temploma titulusa (védőszentje) szerint Boldogasszony-templom volt; ebből a katolikus korból maradt fenn a mai templomban egy kő keresztelőmedence részlete. A protestáns újjáépítés kezdete a XVII. század első negyedében →Hodor Kelemen pap nevéhez kötődik. A vidéket sújtó földrengések (1598, 1599, 1604, 1606) után 1607-ben egy teljes, „ex fundamento” újjáépítés kezdődött, ami 1624-ben fejeződött be. Ebből az épületből maradtak fenn a mai templom északi és déli bejáratának ajtókeretei. A torony később, 1640 után készülhetett el. A tűzvészek (1703, 1731) valamint földrengések (1738) romló állapotba hozták ezt a templomot, szükségessé vált a kidőléssel fenyegető falak, valamint a belső gerendás faszerkezet és déli fatornácos bejárat kijavítása, illetve újjáépítése. 1754 után sor került a torony kijavítására is: egy négy fiatornyos szerkezetet alakítottak ki.
Mindeközben a város fejlődése, a lakosság számának gyarapodása nyomán szükségessé vált a templom alapoktól való, újbóli teljes újjáépítése. Az újjáépítés nehéz feladata ekkor →Keresztes Máté esperesre, generalis notariusra nehezedett, aki 1783 adventjén már meg is áldotta az új kőépítményt (a templomszentelő prédikáció szövege még ugyanazon évben nyomtatásban is megjelent Kolozsváron). Azonban az 1781-ben elkezdett építkezés folytatódott, és 1786-ban fejeződött be, a belső berendezés pedig 1787-re készült el végleg.
A kőtemplom korábban erődített épület volt, az építményt övező kőfalnak – egykori leírások szerint – két bástyaszerű tornya volt; az egyikben, a déliben a város levéltárát, az északiban pedig az eklézsia levéltárát őrizték. Az →1834-es tűzvésznek a templom tetőszerkezete, a papi lak, a kántori lak és a két levéltár, valamint az északi bástyában őrzött értékes klenódiumok is áldozatul estek. Elpusztultak a harangok is.
A tűzvész után a hívek és a céhek adományaiból újjáépítették a templomot (az adományozók között volt V. Ferdinánd császár és király 5000 forinttal és Sepsiszentgyörgy városa 100 forinttal); ezek a munkálatok 1838-ig húzódtak el, majd 1846-57 között a brassói Land András építőmester vezetésével a tornyot is felújították. A toronyóra is ekkorra készült el. A torony háromszintes, az alsó két szint klasszicista fogantatású részletei utalnak elsősorban erre az átépítésre. A felső szint őrzi az eredeti barokk kiképzését.
A templomhajó külső homlokzatát az északi és déli oldalon három-három kettős támpillérrel erősítették meg a XIX. század első felében. A torony felőli támpillérek részben takarják az északi és déli oldalon levő karzatfeljárók kapukereteit, amelyeken arab számjegyekkel szerepel az építés 1782-es évszáma. Azonban az évszám tanúsága ellenére, a keretek az erdélyi késő reneszánsz formavilágát idézik, minden bizonnyal abból adódóan, hogy a korábbi (XVII. századi) templom két ajtókeretét használták fel újra az 1781-1786-os templomépítéskor, és ugyanekkor vésték az említett évszámokat a faragványok frízébe.
A templomba három bejárati ajtón lehet bejutni. A főbejárati ajtó a torony aljában kőkeretes. Emellett a templomnak még két oldalkapuja van, északon és délen. Mindkét oldalkapu előtt egy-egy azonos kiképzésű, klasszicista jegyeket hordozó portikusz (oszlopokkal vagy pillérekkel alátámasztott, fedett bejárati rész) csatlakozik a templomhoz, amelyeket az →1834-es tűzvészt követően, 1838-ban emeltek. Ezt örökíti meg az északi portikusz oromzatában olvasható felirat:
„UJITATOTT
A NAGY ÉGÉS UTÁN
MDCCCXXXVIII”.
A déli portikusz oromzatában olvasható felirat:
„EBBEN A HÁZBAN
HELYEZTETTEM AZ ÉN
NEVEMET MINDÖRÖKRE”
Mind a déli, mind az északi portikuszban egy-egy faragott kőtöredék figyelhető meg, ezek – feltehetőleg – a korábbi katolikus templom keresztelőmedencéjének részletei voltak.
Az északi és déli bejárathoz a →főtér felől oszlopos keretezésű, indás frízű, háromszögű oromzatos kapuk vezetnek, melyeken át a templom közvetlen udvarára, onnan pedig a bejáratokhoz „bejáró tornácokon” át lehet eljutni (ezek 1793-ra készültek el). Kelet és észak felől kőfal övezi a templomot, míg délen egy vaskerítés választja el a főtértől. E kerítés helyén 1957-ig kis boltok voltak, egyfajta „bazársor”, amelyet lebontottak.
Mind a déli, mind az északi oldalon kő ajtókeretbe foglalt karzatfeljáró nyílik; ezek szemöldökgerendáján – az 1782-es évszám mellett – egy-egy latin nyelvű zsoltárrészlet is olvasható.
A templom belső tere egy főhajóból, négy mellékhajóból és egy sokszögzáródású szentélyből áll. A mellékhajók a karzatok alatt vannak.
A szószék az északi oldalon van, ahol a templomhajók bármely pontjáról láthatják a hívek. Ezt a XIX. század elején készíthették (költségeit Keresztes Berta adományozta). A szószékkorona 1843-ban készült el, Jancsó Mária faragta, festette és állította össze, és 1843 pünkösd napján helyezték be a templomba.
Az úrasztala szintén a XIX. század elején készült el. Ovális márvány asztallapjának a peremén a következő felirat áll: „Gidófalvi Csiszér Moyses 1838”, és az asztallap talapzatán a következőképpen folytatódik: „és hitvese Szőcs Ilona 1844”.
A díszes zsoltárjelző tábla 1865-ben készült, Nagy Jáfet és felesége készíttette.
A templom belső falára több emléktáblát is elhelyeztek. Itt van az 1916-ban a román hadsereg által túszul ejtett és elhurcolt kézdivásárhelyiek emléktáblája (lásd →1916. A románok betörése Kézdivásárhelyre), vagy az 1996-ban a III. magyar református világtalálkozó és a millecentenárium tiszteletére állított emléktábla.
A templom harangjainak a története az →1834-es tűzvészig nyúlik vissza. A korábbi harangok a tűzben elolvadtak. Ma a templomtoronyban három harang található: egy nagy, egy közepes és egy kicsi. A nagyharang a legrégibb: 1857-ben öntötték acélból, Bochumban (Németország). Súlya 1600 kg, átmérője körülbelül 120 cm.
A két kisebb, szintén Bochumban öntött acélharangot 1916 augusztusában összetörték és kidobták az ablakon. Az összetört harangokat lelkészek és hívek kísérték az állomásra, ahol átadták a katonai hatóságoknak. 1923 júniusában ifj. Hönig Frigyes aradi haranggyáros két újabb harangot öntött, amelyek Szőcs Károly és neje, Nagy Vilma, valamint Szőcs Bálint és neje, Nagy Róza szeszgyárosok adományaiból jöttek létre. 1944 nyarán ezeket a harangokat is ledobták a toronyból, ugyanis beszolgáltatási kötelezettség alá kerültek.
Az elvitt harangok helyére 1945-ben a temetői torony harangját vitték, azonban – mivel ez már meg volt repedve – értéktelennek bizonyult a templom számára.
A legkisebb harang az 1834-es tűzvész után öntött harang újraöntésével jött létre 1958-ban a bukaresti Gheorghe Dumitrescu Oituz nevű haranggyárában. Erre utal a felirata: „1834-ben a nagy égés után öntött harangból újraöntve 1958-ban”. Ennek súlya 170 kg, átmérője pedig körülbelül 65 cm. Végül a közepes harang felirata: „Felesége, Jakabos Mária emlékére újraöntette Kovács Lajos presbiter 1958-ban. Súlya: 350 kg, átmérője: 82 cm.
A templom első orgonája az eddigi ismeretek szerint 1757-ben készült, feltehetően a Sepsiszentgyörgyön kántorként és orgonistaként működő Szendrei József munkájaként. Ezt 1797-ben megvásárolta a nagybaconi református hitközség, helyébe a kézdivásárhelyiek újat készíttettek, melynek mestere nem ismert. Ez utóbbi az 1834-es tűzvészben megsemmisült, és pótlása – egy használt kis orgonával – szintén sikertelen volt. A jelenlegi orgona végül 1860. végére készült el, a szabadkai származású →Kolonics István alkotta meg, aki 1855-ben Kézdivásárhelyen telepedett le, és korának egyik legjelentősebb orgonaépítője volt. A kézdivásárhelyi református templom orgonája volt az első Kolonics-orgona →Felső-Háromszéken. Kolonics érdemeit a templomtorony előtt felállított →Kolonics-szobor is hirdeti.
A ~ komoly károkat szenvedett az 1940-es földrengés nyomán. A főhajó két oldala egész hosszában végig megrepedt. A mennyezeten szintén tenyérnyi széles repedés keletkezett. Az orgona háta mögött az egész mennyezet félkörben végig hasadt, az oldalhomlokzat szintén ketté vált. A mellékhajókban mindenütt nagy rongálás nyomai látszottak. E károk helyreállítása komoly erőfeszítést igényelt a hitközség részéről. A templom újabb felújítására 2022-ben került sor Magyarország kormányának támogatásával.