csizmadia mesterség

A ~ volt a legjellemzőbb és a városban legelterjedtebb foglalkozás. Céhszervezetüket a →tímár mesterségből kiválva I. Rákóczi György kiváltságlevele alapján 1638-ban alakították, és hosszú időn át ők uralták a város gazdasági életét – innen jön a vargák városa megnevezés. A csizmadiák évszázadokon át Kézdivásárhely legjelentősebb kézműves csoportját alkották, ami a mindenkori számbeli arányukból is látható. A 19. század végén a Marosvásárhelyi Iparkamara adatai szerint összesen 107 csizmadia mestert tartottak nyilván a városban.

A csizmadia céh zászlója (Forrás: ILCM, Dimény Attila fotója)

A 19. század végén kibontakozó építkezési hullámhoz a kézdivásárhelyi iparos réteg csak a 20. század első évtizedének végén csatlakozott, s akkor is csak a csizmadiák és a →mészárosok. A csizmadia céh az 1865–1885 között vezetett számadási könyvében azt rögzítették, hogy már 1870-ben saját tulajdonban lévő vásárolt székházzal rendelkezett. A dokumentumból azonban nem derült ki, hogy hol volt ez az épület. A későbbi Csizmadia Ipartársulat 1910-ben a főtér közelében építtette fel a mészárosokéhoz hasonló bérházát, amit az épület homlokzatán lévő márványtábla is jelez. Ez az ingatlan a Bereck irányába vezető út elején (ma Függetlenség utca), a valamikori katonai várdaház (őrház) és a fogda szomszédságában állt. Nem kizárt, hogy az új épület voltaképp a korábbi székház helyére épült.

Jellegzetes termékük a hajdani vásárok egyik legkeresettebb árucikke, a cserzett bőrből készült ványolt csizma volt. Jellemzője, hogy a lábbelinek nem volt jobb és bal párja, hanem mindkettő azonos, ezért egylábas csizmának is nevezték. A csizma lábfej részének nyújtására használt ványolószerszámokból több is látható a kiállításban. Az →Incze László Céhtörténeti Múzeum szervezésekor még éltek a mesterség idős képviselői, akik jelentős segítséget nyújtottak a szerszám- és céhes emlékanyag gyűjtésében. A múzeum tulajdonába került a csizmadia céh 1638-ban pergamenre írott privilégiuma, két céhláda, egy díszkorsó, egy névsortábla és egy 1939-ből származó ipartársulati zászló. A céhes emlékek közül az egyik réz behívótáblát Jancsó Ferenc, az ipartársulat iratanyagát Szőcs Dezső, az ipartársulat pecsétjét Duka András adományozta. A csizmadiák 94 darabból álló szerszám- és termékanyagát többnyire Nagy József, Tarcsi Dezső, Kovács Gábor, Kovács András, Bartis Antal, Incze Menyhért, Haralyi Istvánné, Páll Béla, özv. Turóczi Mózesné, Kapusi József, Uszkai Sándorné, Jancsó Sándor, Zsidó Vilmos, Vajik Zoltán és Dobra Mihály adományozta. Fazakas István cipészmester a múzeumba került szerszámokkal helyben készítette el az egykori hagyományos ványolt csizma női és férfi változatának egy-egy darabját. Az általa elrendezett műhelyrészlet fogadja ma is a látogatókat.

Csizmadia szerszámok (Forrás: ILCM fotótára)

1857-re a cipész mesterség is annyira megerősödött, hogy a csizmadia céhtől különválva önálló társulatot hozott létre. A szervezeti emlékek közül a társulat ládája és díszkorsója is megőrződött. Nagy Béla, özv. Jancsó Lajosné, Péter Dénes, özv. Nyáguly Mihályné, Beke Béla, Dézsi Pál, Sorbán Antal, Simon Gyula és Fazakas István adományozóknak köszönhetően néhány fotó, egy 1885-ben készített vásáros láda és több cipész szerszám egy 112 darabot számláló gyűjteményt eredményezett. 2002-ben Antalffy Margit, 2013-ban Gál Bence adománya révén néhány sámfával és kaptafával gyarapodott, majd 2014-ben László Károly 50 darab különféle cipészszerszámmal és két vásáros ládával bővítette a gyűjteményt. 2019-ben Fazakas István cipészmester unokája, Fazakas Csongor néhány hiánypótló tárggyal gyarapította a gyűjteményt.